Ábrahám vendégsége
„Ez a mostani pápa nagyon segíti a hajléktalanokat” – mondja a vasárnapi ebéd közben Terike, aki maga is az utcán él. A Keresztény–Zsidó Tanács és a magyarországi muszlim közösségek által szervezett ebéden kerültünk egy asztalhoz.
A nap délutánján egyházi vezetők és szakemberek az irgalmasság témájáról tartanak majd előadásokat, azt megelőzően pedig Ábrahám vendégsége címmel nehéz sorsú hajléktalan és menekült testvéreinket hívtuk közös ebédre a Deák téri gyülekezet termébe.
Az ötletgazda, a magyarországi Sant’Egidio közösséget vezető Szőke Péter barátom hangsúlyozza, hogy ez most nem népkonyha vagy ételosztás, hanem ünnepi ebéd. Egy gyakran érzéketlen társadalomban így próbálunk jelt adni arról, hogy lehet egymást segítve is élni. Ennek megfelelően fehér abrosz, gyertya és virág is kerül az asztalra. Önkéntesek szolgálják fel kedvesen a forró levest, a sült csirkét, majd a süteményt és a kávét. Egy fasori diák halkan zongorázik. Ordass Lajos és Keken András egykori Deák téri lelkészek képe a falon: biztos vagyok benne, hogy az ő lelki örökségük jegyében vagyunk együtt.
Beszélgetünk ünnepről és hétköznapokról, távoli unokákról és közeli betegségről. Terike újra szóba hozza Ferenc pápát: „Ő még a Szent Péter téren is tisztálkodási lehetőséget biztosít nekik!” „Holnap találkozom vele. Átadjam a köszöntését?” – mondom neki. Terike nevetve válaszol: „Jaj, de vicces maga!”
Budapest—Augsburg—Lund
Terike nem tudja, hogy komolyan beszéltem. Persze korántsem csak én találkozom a svédországi Lundban Ferenc pápával, hanem, mondhatni, a Lutheránus Világszövetségbe tömörülő több mint hetvenhárommillió evangélikus.
Nem is akármikor, hanem október 31-én, a reformáció emléknapján. Hosszú előkészítés után megtörténik az áttörés: evangélikusok és katolikusok együtt adunk hálát a reformáció kincseiért, az újra felfedezett bibliai örökségért, a kegyelemért – és közösen kötelezzük el magunkat amellett, hogy a Szentlelket segítségül híva még erőteljesebben fáradozunk az egyház megújulásáért és Krisztus népének látható egységéért. Azért megyünk éppen Lundba, mert 1947-ben itt alakult meg a Lutheránus Világszövetség (LVSZ).
Urunk ajándékaként élem meg, hogy életemben úgy másfél évtizedenként különleges jelentősége van a Lutheránus Világszövetségnek. 1984-ben segédlelkészként ott lehettem a budapesti nagygyűlésen. Átéltem a találkozó minden örömét és kínját, az egyik esti áhítaton igehirdetéssel szolgáltam a Budapest Sportcsarnokban, valamint a nemzetközi előkészítő csapat tagjaként egyik szervezője voltam az ifjúsági találkozónak. 1999. október 31-én pedig a Duna Televízió szerkesztő-riportereként jelen lehettem Augsburgban, ahol a Vatikán és az LVSZ képviselői aláírták a megigazulásról szóló közös nyilatkozatot. Az „Egyedül kegyelemből…” című műsorban a kiemelkedő fontosságú alkalom minden jelentősebb szereplőjét megszólaltathattam.
Augsburgban nem kevesebb történt, mint a két egyház egymást kiátkozó formuláinak érvénytelenítése. Talán nem véletlen, hogy ezekben a hónapokban az egyik aláíró, Walter Kasper bíboros három, magyarul is olvasható könyve van folyamatosan a kezem ügyében. Az egyik egy Ferenc pápát bemutató mű, a másik az irgalomról szóló munka, a harmadik pedig egy könyvecske, amely Luther életét és művét ismerteti.
Az egyetem mint a reformáció kohója
A nagy izgalommal várt ünnepi istentiszteletet megelőzően a háromszázötven éve alapított Lundi Egyetemen a rektor ad fogadást a világ minden pontjáról érkezett kétszáz vendégnek. Köszöntőjében Antje Jackelén uppsalai érsek asszony elmondja, hogy a hitújítás is az egyetemen kezdődött, hiszen Luther a wittenbergi biblikus előadásaira készülve formálódott reformátorrá. A nagy forgatagban sok futó, de szívet melengető találkozásra van lehetőség.
Mielőtt az egyetem épületét elhagyjuk, szigorú biztonsági ellenőrzésen kell átesnünk. A püspöki kereszteket és a pásztorbotokat is alaposan átvizsgálják. A székesegyházhoz egy kis parkon át vezet az út. A kordon mögött lelkes tömeg, spanyolul, svédül és más nyelveken énekelnek. A háztetőkön gépfegyveres mesterlövészek.
A szembenállástól a közösségig
Legtöbben természetesen a pápát akarják látni. Nem árt persze hangsúlyozni, hogy a hivatalos egyházfői látogatás majd november 1-jén lesz, amikor is Ferenc pápa misét mutat be a malmői stadionban. Amire most készülünk, az közös megemlékezés a reformációról. Az említett 1999-es augsburgi aláíráson személyesen nem volt jelen a pápa: II. János Pál az aznap déli Úrangyala imádságában kért áldást a közös nyilatkozat elfogadására.
Személyes lundi jelenlétével Ferenc pápa mintegy a nevére veszi a reformáció emléknapját, ezzel is bátorítva a helyi egyházakat, hogy október 31-én közösen tartsanak istentiszteleteket. Ez következik az immár magyarul is olvasható, A szembenállástól a közösségig című irat szellemiségéből is.
Pax
A liturgiában apró szerepem van: egy svéd katolikus asszonnyal a harmadik ökumenikus felszólítást olvassuk fel, amelynek lényege: törekednünk kell az egyház látható egységére. Közben gyermekek és fiatalok gyújtanak gyertyát.
Az igényesen összeállított liturgia keretében elhangzik a „köszöntsük egymást a béke jelével” felszólítás, amely után Ferenc pápa nemcsak az LVSZ elnökét és főtitkárát – és természetesen a liturgiában még szolgáló katolikusokat – öleli át, hanem Jackelén érsek asszonyt is. Némelyek ebben annak jelét látják, hogy a katolikus egyházfő nem zárja ki annak lehetőségét, hogy egyháza nőket is felszenteljen.
Talán az esetleges félreértéseket tisztázandó – és egyháza keményvonalasainak engedve – tesz majd néhány nap múlva Ferenc pápa a Róma felé tartó gép fedélzetén olyan nyilatkozatot, hogy a katolikus egyházban soha nem lesznek női papok. Az ökumené útját nemcsak sikerek és ünnepek szegélyezik, hanem küzdelmes tárgyalások és bizony csalódások is.
Oltárközösség?
Az istentiszteleten két prédikáció hangzik el. Ferenc pápa és Martin Junge LVSZ-főtitkár egyaránt spanyolul beszél. A latin-amerikai környezetet idézi meg a szép színes kereszt is, amelyet salvadori keresztények készítettek, középpontban a Szentlélek motívumaival.
A chilei származású Junge előbb azt hangsúlyozza, hogy sokkal több köt össze minket, mint amennyi elválaszt, majd a kő metaforáját használva arról szól, hogy nem egymást vagy másokat kell dobálnunk, hanem utakat, hidakat kell építenünk. Valamint asztalokat – vagyis oltárokat –, amelyek körül az úrvacsorában is egyek lehetünk. (A figyelmes szemlélőnek azért feltűnhetett, hogy a közös úrvacsora iránti vágyat mi, evangélikusok fejeztük ki szenvedélyesebben.)
Ferenc pápa azzal kezdi beszédét, hogy bocsánatot kell kérnünk egymástól az okozott sebekért. Egy fontos mondata így hangzik: „Hálával ismerjük el, hogy a reformáció segített még inkább központi jelleget adni a Szentírásnak a katolikus egyházon belül.” Végül máig tartó érvényességgel a híres lutheri kérdést idézte: „Hogyan találok irgalmas Istent?”
Irgalmas felebarátok
A vívódó Ágoston-rendi szerzetes 16. századi kérdése a 21. században kiegészül a „hogyan találok irgalmas felebarátot?” sikolyával. Ezért jó, hogy a lundi istentisztelet folytatódik, mégpedig a malmői sportcsarnokban. Itt a középpontban az egyház társadalmi szolgálata áll. Ennek jegyében együttműködési szerződést ír alá a katolikus Nemzetközi Karitász és az LVSZ világszolgálati osztálya. A színes műsor keretében négy tanúságtétel hangzik el. Az indiai asszonyé, aki a klímaváltozás ügyében sürget összefogást. A bogotái katolikus papé, aki a paramilitáris szervezetekkel száll szembe. A dél-szudáni atlétanőé, aki a Lutheránus Világszövetség menekülttáborából indult, és a riói olimpián a menekültek csapatában ért el számottevő eredményt. Az afrikai asszonyé, aki a Karitász segítségével üldözött gyermekeknek működtet árvaházat. Ötödikként aztán a különösen sok szenvedésnek kitett Aleppo katolikus püspöke, Antoine Audo szólal meg. Abból a szíriai városból hozott üzenetet, ahol most olyan sok a könny, a rom és a szenvedés. Békeüzenet Aleppóból! Jézus szavát visszhangozza ez az üzenet, aki így szólít meg minket az evangéliumban: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14,27)
A beváltott ígéret
A hosszúra nyúlt alkalom után a sportcsarnok egyik különtermében szűkebb körben találkozunk Ferenc pápával. Tudom, hogy ilyenkor persze nincs lehetőség hosszabb beszélgetésre, ezért cselhez folyamodom. Kézfogásunkkor szóba hozom Leskó Béla magyar evangélikus lelkészt, akiről egy korábbi interjújában elismerően szólt. Ez Ferenc pápából az egykori Buenos Aires-i püspök emlékeit hívja elő: hiszen a jezsuiták szemináriuma szorosan együttműködött a Leskó Béla által vezetett evangélikus teológiával. Ezen a barátságos fogadtatáson felbuzdulva megemlítem még Ferenc pápának Ábrahám tegnapi vendégségét Budapesten – és átadom neki Terike köszöntését…
Ekkor még nem tudom, hogy néhány nap múlva a világ minden tájáról Rómába érkező ezer hajléktalant fogadja Ferenc pápa. A szálak összeérnek: lélekben Terike is ott lehet.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 47. számában jelent meg, 2016. november 27-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.