Az izlandi Magnea saját dédmamájának a példáját idézte fel, aki a zord szigetország fjordjai között élt. A növények ott csak tíz centiméteresre nőnek. Talán ezért is tudta, mit jelent a lelki növekedés. Amikor visszajáró pénzt kapott, az aprót mindig félretette, és az összegyűjtött összeget a postaszolgálat hajójával Reykjavíkba küldte egy missziói társaság irodájába. Soha nem volt gazdag, de ő így, az özvegyas szony két fillérével tudta támogatni Krisztus ügyét.
Az indiai Ranjita a 18. századba vezetett vissza bennünket, amikor a misszionáriusok megismerték az érinthetetlennek nevezett dalitok megalázó helyzetét. Nekik jártukban-keltükben kis dobokat kellett verniük, hogy az így keltett zajjal figyelmeztessék a többieket: kerüljék a velük való találkozást! A misszionáriusok nem fogadták el ezeket az ősi szabályokat, inkább kapcsolatba léptek velük. Hiszen hogyan is lehetne valakit megkeresztelni anélkül, hogy meg érintenénk őt? A keresztség számukra Isten felszabadító kegyelmének kézzelfogható jele volt. Az indiai példa azóta is arról tanúskodik: maga Isten sem volt érinthetetlen, hiszen ő Jézusban emberré lett.
Az afrikaiak nevében az etópiai Yonas hozott tanúságté telt. Egy 1855-ben született ember sorsát idézte fel. Tizennégy éves korában emberrablók ejtették fogságba, és nyolc ízben cserélt gazdát, míg végre egy svájci tudós és utazó felszabadította őt. A fiatalember egy svéd missziói iskolába került. Ennek elvégzése után hazatért, és lefordította a Bibli át. Működésével jelentősen hozzájárult az LVSZ legnagyobb tagegyházának, az etiópiai Mekane Yesu egyháznak a megalapításához.
A kanadai Bob által felidézett történet az európai telepesek észak-amerikai térhódításának idejébe vezette a hallgatóságot. 1897-ben evangélikus és mennonita bevándorlók olyan földterületeket vehettek birtokba, melyekre vonatkozóan korábban a kanadai kormány hivatalosan elismerte a chippenwayan indián törzs tulajdonjogát. Mit lehet ezután tenni? 2006-ban fiatal chippenwayanok, evangélikusok és mennoniták közös alkalmat rendeztek. Ezen megbékéltek egymással, együtt áldották a Teremtőt, és szerző désben rögzítették, hogy a területet közösen használják. Mindez egyébként jelképezi az LVSZ-nagygyűlés témáit is: sem a teremtettség, sem az ember nem bocsátható áruba.
Az oroszországi Vera Leningrád ostromát idézte fel. A náci Németország hadserege 1941 és 1944 között blokád alatt tartotta a várost. A dermesztően hideg télben éhség és járványok tizedelték a lakosságot. Az embereknek nem volt mit enniük, nem volt mivel fűteniük. Leningrád lakói ekkor irgalmatlanul nehéz döntést hozva elkezdték bontani a 18. században épült Mária-fatemplomot. Annak fájából aztán fűteni és főzni tudtak. Helyes volt-e ez a döntés? Egyrészt fel kellett számolni egy ősi hitbeli és kulturális értéket, másrészt így életeket lehetett megmenteni. Semmi nem maradt a templomból, de a helyén emlék-istentiszteletet tartottak. Egy templomot ugyan elveszítettek, de megélték Jézus szavának valóságát: „…úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16)
A latin-amerikai Geraldina bizonyságtételében a guatemalai egyház egy súlyos konfliktusát idézte fel. 2003-ban a helyi evangélikusok összeütközésbe kerültek azokkal a kormány által támogatott korrupt cégekkel, amelyek erdők kiirtása árán kívántak megvalósítani egy megaprojektet. Sok támadásnak, sőt halálos fenyegetettségnek voltak kitéve. A nemzetközi – egyebek mellett egyházi – szolidaritás védte csak meg őket.
A szászországi Julia Wittenbergbe, a reformáció bölcsőjéhez vezetett minket, amely ma fájdalmasan szekularizált város. A keletnémet diktatúra, majd a nyugati jólét kényelme következtében ma ott már a tíz százalékot sem éri el a keresztény lakosság aránya. Elkötelezett fiatalok ezért a misszió új formáit keresik. Az egyházi ébredésért imádkozva a városban és környékén ifjúsági evangelizáció kat, iparvárosi istentiszteleteket tartanak, és közösségi élményt kínáló alkalmakat szerveznek az elmagányosodott embereknek.
Az LVSZ hét régiójának tanúságtételét és segélykiáltását meghallva mi is csak úgy tudunk fohászkodni, ahogyan a stadion tízezer fős gyülekezete tette: „Jöjj, Szentlélek Isten!”
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 22. számában jelent meg, 2017. június 4-én.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.