Egyaránt hónapokban, sőt években mérhetők az előkészületek. Kiváló szervezőcsapatok dolgoztak, gyakran erejükön felül. Mindkét eseménynek volt nemzetközi kisugárzása: az előbbin többségében külföldiek vettek részt, és az utóbbin is szép számmal voltak németek, olaszok, finnek – és persze erdélyiek. Mind Budapesten, mind Gyöngyös mellett bőséggel voltak lelki alkalmak: igehirdetések, bibliatanulmányok, evangélizációk – ugyanakkor mindkét fesztiválon sok közéleti téma is terítékre került.
Az evangélikus sajtó bőségesen beszámolt mindkét alkalomról és annak áldásairól, ezért most elsősorban nem az egyes részleteket szeretném felidézni, hanem néhány kérdéssel kívánom önmagunkat szembesíteni. Ezeket testvéri kérdésfelvetésnek, a közös gondolkodást kezdeményező morfondírozásnak szánom.
Meghozta-e a szervezők által várt eredményt ez a két fesztivál? Elértünk-e annyi embert, amennyit ilyen anyagi és szellemi–lelki befektetéssel lehetett? Nem szabad a számok bűvöletében élni, de azért sokunknak feltűnt, milyen foghíjasak voltak a Tüske-csarnok lelátói a nyitó istentiszteleten. Azt is tapasztaltuk, hogy neves professzor előadásán vagy református püspök bibliatanulmányán alig volt érdeklődő. A Szélrózsán is mondtam magamban egy-egy izgalmas előadás során: bárcsak többen hallgatnák ezt! (Az igazság kedvéért persze azt is el kell mondani, hogy a reggeli és esti áhítatok látogatottsága a gyakran rossz idő ellenére sokkal jobb volt, mint a megelőző Szélrózsákon.)
Az eredetileg hat nemzet találkozójaként induló sorozat budapesti fesztiválján 10–12 ország képviselői vettek részt. Öröm volt látni, hogy milyen sok fiatal jött Lengyelországból vagy Ukrajnából, de érkeztek résztvevők a tengerentúlról is. Szívet melengető hallgatni a hazánkban önkéntes szolgálatot végző amerikai ifjak magyar szolgálatát. A második nap aztán egyre több külföldi kérdezte meg: hát a vendéglátó egyház tagjai hol vannak? Őket nem érdekli egy ilyen találkozó? Tudtuk persze, hogy a szombati napra majd több százan jönnek, hiszen két egyházkerület is összekapcsolta ezt a fesztivált a maga missziói napjával. Ám ezen a napon is alig volt magyar résztvevő Balog Zoltán miniszter, református lelkész és Heinrich Bedford–Strohm bajor püspök, a Német Protestáns Egyházak Szövetsége elnökének disputáján, amelynek középpontjában pedig az egyik legégetőbb mai kérdés, a menekültválság állt. Jó volt látni, hogy evangélikus iskoláink diákjai a korábbiaknál sokkal nagyobb számban voltak ott a mátrai találkozón, örömmel fogadtuk áhítataikat is – ám fel kellett tennünk a kérdést, hogy hol vannak gyülekezetünk fiataljai. Itt is láttunk persze üdítő példákat, ahol a lelkész vagy lelkészházaspár talán a szó soros értelmében éjjel–nappal együtt volt gyülekezete fiataljaival: közösen sátoroztak, étkeztek, mentek az alkalmakra. Ám tapasztaltuk, hogy igen sok gyülekezetből nem jöttek el sem lelkészek, sem a gyülekezethez tartozó fiatalok. Ami viszont megint öröm: igen sok teológiai hallgató nagyon odatette magát.
Sokakhoz hasonlóan az én szívemben is nagy hála van a két alkalom után. Éppen ezért sajnálom, hogy túl nagy – közgazdasági kifejezéssel – az elmaradt haszon. Látva az előadók felkészültségét, a szervező csapatok igényes munkáját, az önkéntesek lelkesedését, azt érzem, hogy ebben a két alkalomban sokkal több lehetőség volt.
Igazságtalan volna mindezt az 1984-es budapesti LVSZ-nagygyűléssel vagy egy rendszerváltás környéki ifjúsági találkozóval összemérni. Azok egészen különleges idők voltak, és akkor még minden az újdonság erejével hatott. Azóta a kínálat is sokkal nagyobb lett. Azt azonban meg kell kérdeznem: akik oly szívesen utaznak egy-egy németországi Kirchentagra vagy A föld sóját megelőző wroclawi, drezdai vagy pozsonyi találkozóra, azok közül sokan miért nem jöttek el a Tüske-csarnokba? Persze, megint tisztelet a kivételnek. És hol vannak az egykori ifjúsági istentiszteletek nagy éneklései? Persze, tisztelet a Szélrózsa Bandnek és a fellépő, sőt szolgáló zenészeknek, valamint azoknak, akik a találkozó egyetemi campusán vagy az ökosátorban nagy éneklést csaptak.
Jó lenne együtt keresni a továbblépés útját. Ennek érdekében őszintén szembesülnünk kell néhány kérdéssel. Biztos, hogy gyülekezeteink népe is azokat a témákat tartják fontosnak, mint a szervezők? Ha nem, akkor milyen csatornákon értesülünk azokról a témákról, amikről szívesen hallanának? Mely gyülekezetekben van rendszeres ifjúsági munka? Milyen különbségek vannak a nagyvárosi és a falusi fiatalok érdeklődése között? Mi az egyetemi gyülekezetek szerepe? Az előzetes regisztrációval kapcsolatos kérés riasztott el némelyeket? Meghatározóak-e a kegyességi különbségek? A távolmaradásnak talán anyagi okai voltak?
Még egyszer köszönet a szervezőknek, a szolgálóknak, az önkénteseknek. Az ő munkájukat azzal is megbecsüljük, ha ezekre a kérdésekre közösen keressük a válaszokat.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 81. évfolyam, 33. számában jelent meg, 2016. augusztus 21-én.