„Ne féljetek” – ezekkel a szavakkal lépett oda nyárfalevélként reszkető tanítványaihoz a feltámadott Jézus. Ne féljetek! Ahogy azon a vasárnapon, úgy később is szükség volt erre a biztatásra. Néhány évtizeddel később az agg János Patmosz szigetén raboskodott. Üldöztetést kellett elszenvednie, hite miatt került erre a fegyencszigetre. Egyszer csak ezeket a szavakat hallotta a feltámadott Jézustól: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, és az élő; halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel 1,18).
Újabb évszázadok, sőt ezredévek után változatlanul szükségünk van a feltámadott Jézus szavára: „Ne féljetek!”
Ha egy kisgyerek fél a sötétben, az talán érthető, ám hogy felnőtt, meglett emberek féljenek?! Pedig korunkban az emberek megtanultak újra félni. Félünk a jövőnket illetően: mi lesz velünk; nem fordul-e rosszabbra sorsunk; hogy jövünk ki a fizetésből vagy a nyugdíjból; mi történik, ha továbbra is így károsodik a természet; nem támad-e meg alattomos kór bennünket; hogyan tudunk farkasszemet nézni a halállal. Ezekben a napokban, a szörnyű brüsszeli merénylet után talán mi is félünk. Aggódunk, hogy nem lesz-e a közelünkben valahol újabb robbantás, sőt háborús tűzfészek, biztonságban tudhatjuk-e szeretteinket és javainkat.
A bűn természete miatt valóban körültekintőnek kell lennünk. Igaza van az igének: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el…” (1 Pt 5.8). Jézusnak a Jelenések könyvében feljegyzett szava azonban oldja a félelem görcseit. János első levelében ezt olvassuk: „A teljes szeretet kiűzi a félelmet”.
„Ne félj!” Húsvét után, éppen Jézus ajkán különleges tartalmat nyer ez a felszólítás. Ő vigasztalja a csüggedteket és a halálfélelem sötét démonaival birkózókat.
Minden remegő szívű, félelmektől megkötözött és aggódó embernek szól a húsvéti üdvözlet: Ne félj!
Borzalmas vérfürdő volt Brüsszelben. Minden egyes áldozatot meg kell gyászolnunk. Imádkoznunk kell a túlélőkért: köztük a sebesültekért, a mentőosztagokért, az ápolókért és a rendőrökért.
Húsvét mégis az életről és a reményről szól. Mert Jézus is áldozat volt. Az ő vérét is kiontották, az ő testét is szétroncsolták. De harmadnapra legyőzte a halált. Feltámadt, köztünk él. Reményt kínál. Azt mondja: „Halott voltam, de íme, élek örökkön örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai”.