. A nagytanács tagjaként nem vállalja a nyilvánosságot. Tekintélyes férfiúnak, ismert embernek számít. A közéletben szerepel, sőt a nagytanács – ma úgy mondanánk: az országgyűlés – tagja. A János evangéliumának 3. részében olvasható történet szerint Jézus szívesen fogadja Nikodémust. Időt szán rá. Nem mondja, hogy már késő van, ezért a képviselő úr szíveskedjék majd munkaidőben felkeresni őt. Ő elfogadja ezt a tétova közeledést is. Mert ő megbecsüli „a Nikodémusok óráját”.
Jézus azonnal a lényegre tér. Azt mondja előkelő vendégének: „Ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát” (Jn 3,3). Nikodémus teljesen tanácstalanul fogadja ezt a közlést. Gyakorlatias ügyintézéshez szokott emberként ezt kérdezi Jézustól: „Hogyan születhet az ember öreg létére? Bemehet-e anyja méhébe, és megszülethetik-e ismét?” (Jn 3,4). Bizony, ő hiába „Izráel tanítója” (Jn 3,10), nem tudja, mi az a Lélektől születés.
Az újjászületés vágya ősidőktől fogva jellemző az emberre. Különféle vallások más és más módon kínálják ennek esélyét. Rituális fürdőket, beavatási szertartásokat és különféle csodaszereket kínálnak – persze mindhiába. Az Isten nélkül élő, önmagát modernnek tartó ember is vágyakozik valamiféle újjászületésre. Nem véletlen, hogy reneszánszukat élik az ezoterikus tanok.
Az Újszövetség egyértelművé teszi, hogy csak Jézus jelentheti az újjászületés útját. Nem véletlenül mondja ő ugyanebben az evangéliumban: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6). Azt is kijelenti Jézus, hogy senki sem mehet az Atyához, csakis őáltala.
Az újjászületés erejét pedig a Szentlélek adja. Így beszélhetünk egyszerre az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről. Intellektuálisan, észérvek segítségével soha nem fogjuk e „három-az egyben” és „egy-a-háromban” Isten titkát megérteni. Joggal jegyezték fel a történetet Szent Ágostonról: amikor látta, hogy egy kisgyerek gyűszűvel próbálja kimerni a tenger vízét, akkor rádöbbent, hogy számára ugyanilyen reménytelen vállalkozás volna a Szentháromság titkának megértése.
Az Isten titka ezért leginkább Jézus és az ember, ebben az esetben Nikodémus találkozásában ragadható meg. Ez az evangéliumi elbeszélés egyszerre int alázatra, és ad reménységet. Jézus ezt mondja tekintélyes éjszakai látogatójának: „A szél arra fúj, amerre akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindenki, aki a Lélektől született” (Jn 3,8). Alázatra pedig annyiban nevel ez a mondat, hogy ráébreszt: nem az ember rendelkezik a Lélek fölött. Nem a lelkész, nem a püspök, de még csak nem is az egyház. Pestiesen mondva: nem mi fújjuk a passzát-szelet. Reményt pedig az a felismerés nyújt, hogy ha Isten úgy akarja, a legváratlanabb helyzetekben is megajándékozhat valakit Szentlelkével. Még az agg Nikodémus is újonnan születhet.
Csoda, hogy Nikodémus – társadalmi rangját és előítéleteit legyőzve – közeledik Jézushoz. Az pedig a csodák csodája, hogy Jézus közeledik Nikodémushoz és mindannyiunkhoz. Mert találkozni szeretne velünk. Talán egy nehéz nap éjszakáján, vagy egy vasárnap reggelen. Akár éppen ma. Hiszen a szél arra fúj, amerre akar.
(Elhangzott: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság, Lélektől lélekig rovat, 2016. május 22.)