A nyitó áhítatot Heinemann Ildikó tartotta Neh 4,4 alapján. A vecsési lelkésznő arról szólt, hogy a lelkészi szolgálat során lelkünkben összegyűlt sok törmelék egyre inkább elfedi az első szerelmet, amelyet a szolgálatra való elhívásunkkor és a teológiáról kilépve még erősen érezhettünk. Ezeket azonban a szolgálatra elhívó Jézus Krisztus segítségével le lehet vetni magunkról, és így van lehetőségünk a folyamatos megújulásra.
A következőkben a fő témát három szolgálati területen vizsgálta meg három előadó. A haldoklók kíséréséről Némethné Tóth Szilvia kórházi lelkigondozó beszélt. A hitoktatásban rejlő kihívásokról Koczor Tamás budapest-ferencvárosi lelkész, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium iskolalelkésze szólt. A lelkészi életpályát pedig Ribár János nyugalmazott esperes vette górcső alá.
Az elhangzottakat nyolc csoportban dolgozta fel a hallgatóság. A tíz-tizenkét fős kiscsoportok alkalmasak voltak arra, hogy mindenki szóhoz jusson, és elmondhassa személyes tapasztalatait. A fórumot Krámer György esperes moderálta.
Az esti és reggeli áhítatokat Bence Imre esperes tartotta Illés próféta életéből vett szakaszok alapján.
Az esték kötetlen beszélgetéssel teltek.
Szerda délelőtt a találkozó fő előadója, Kerekes Márton református kórházlelkész (Kecskemét) kapott szót. A szakember a kiégés számos előzményére, tünetére és következményére hívta fel a figyelmet. Elmondása szerint a kiégés fizikai és lelki kimerültségi állapot, amely a hivatás gyakorlásával és a hivatásidentitással kapcsolatban szerzett negatív élmények nyomán áll elő. Jellemzői: túlterheltség, alkalmatlanságérzés, érzelmi kimerülés, értelemvesztés.
A megfáradás ellen többek között Németh Dávid 2x8 segítő tanácsát is közkincsé tette:
1. Őszintén és alaposan el kell végeznünk a leltározást. Számba kell vennünk az eredményeinket is, nemcsak a kudarcainkat.
2. Meg kell neveznünk, hogy mi hiányzik az elégedett hivatásgyakorláshoz, s mit lehetne tenni ennek a hiánynak a pótlása érdekében. (Azt is őszintén ki kell mondani, ha hitbeli megújulás, ha Istentől jövő biztatás, esetleg megbízatás kell – s mérlegelni, hogy mit lehet tenni ennek érdekében.)
3. Tanácsos meggondolni, hogy értelme lehet valaminek akkor is, ha a nyomán sem elismerést, sem sikerélményt, sem pedig anyagi hasznot nem könyvelhet el az ember.
4. Van-e esélyünk valami újnak az elkezdésére, és az milyen értelemben segítene? El lehet-e mennünk erről a pályáról lelkiismereti teher nélkül?
5. Számba kell vennünk a kötelességeinket, emellett tanácsos felmérni, hogy milyen egyéni, esetleg önkényes elvárásokat támasztanak velünk szemben, s meg kell fontolnunk, hogy ezeket teljesítsük-e. Ha a teljesítésük mellett döntünk, akkor ahhoz magunknak is elfogadható indokokat keresni (lehet az is, hogy megteszem, mert ő a főnököm).
6. Rendszeressé kell tennünk a lelki feltöltődés alkalmait, mind egyéni, mind közösségi formákban.
7. Fontos szupervíziót igénybe venni, hogy megtanuljuk az egyéni lelki történéseket és igényeinket a hivatásgyakorlástól elkülönítve is kezelni.
8. Tervezetté és hatékonnyá kell tenni a kikapcsolódást; engedjük ilyenkor tudatosan is, hogy mások segítsenek nekünk.
...
1. Tudatosítani kell magunkban, hogy nem emberek, hanem Isten szeretetére vagyunk rászorulva. Ezt meg kell ismételni minden alkalommal, amikor fájdalmasan érint bizonyos emberek hálátlansága.
2. Meg kell tanulni örömmel elfogadni mások köszönetét, ajándékát. Be kell látni, hogy mint mindenki, a segítő hivatású személy is vágyódik szeretetre, elismerésre, hálára.
3. Meg kell próbálni elfogadni a korlátainkat, elismerni fogyatékosságainkat. Be kell látni, hogy nem tökéleteseknek, hanem eltökélteknek kell lennünk. Tanuljuk meg kiengedni a kezünkből dolgokat (és személyeket), és a feladatok egy részét nyugodt lelkiismerettel ráhagyni másokra, s azokban a teljes felelősséget is átadni.
4. A küldetés azt jelenti, hogy nem az eredmények, hanem a munka maga nyújt örömöt. Az eredmények nem tartoznak a megbízatásunkhoz, hanem csak a tennivalók. Ezt kell újra meg újra belátni, akkor nem keserítenek majd el felettébb az eredménytelenségek.
5. Minden feladatnál tudatosítani lehet és kell, hogy „amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,10). Sohasem szabad azt gondolni, hogy ez már megy saját erőből is. A végső felelősség nem a miénk, hanem Istené, aki az erőt adja.
6. Nemcsak bemosakodni, hanem kimosakodni is meg kell tanulni (Gyökössy): azaz le kell tudnunk tenni mások terhét Isten kezébe. De legyen valaki az embertársaink között is, akivel a titoktartás kötelezettsége mellett megbeszélhetjük a problémáinkat.
7. A segítésnél nemcsak a problémát kell látni, hanem (sőt mindenekelőtt) a problémával küzdő személyt. Ekkor nem válik a munkánk rutintevékenységgé, hiszen minden személy más.
8. Merni kell nevetni a mulatságos helyzeteken, s főképp a magunk ügyetlenségein. Az tud igazán komoly lenni, aki jóízűen tud nevetni is.
Szerda délután következett a túrabakancsot igénylő Mátra-túra. Budai Barnabás arnóti lelkész, a Magyar Cserkészszövetség elnöke rutinos természetjáróként három túravonalat ajánlott fel a lelkészeknek: egy hosszabbat az „agaraknak", egy közepeset és egy rövidebb útvonalat a séta közben inkább szemlélődni vágyóknak. A cél minden esetben a Sástó melletti kilátó volt. Az ötven méter magasra vezető 268 lépcsőt harmincnégyen meg is mászták, hogy felülről is megtekintsék a Mátra szépségét.
Mindezek után mi sem eshetett volna jobban, mint az esti áhítattal egybekötött kulturális program: a Boyzless Voice egyórás vidám koncertje, Brebovszky Klára vezetésével.
Csütörtök délelőtt, a konferenciaközpont udvarán a záró úrvacsorás istentiszteletre került sor Fabiny Tamás püspök szolgálatával 2Móz 32,30 alapján.
A záró informális blokkban először Fábri György egyházkerületi felügyelő szólt, majd Kodácsy-Simon Eszter, a nevelési-oktatási bizottság tagja a hit- és erkölcstanoktatással kapcsolatos konkrétumokat és még nem teljesen kiforrott részleteket mondta el. A fórum keretében fel lehetett tenni a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyekre minden esetben megnyugtató, de legalábbis biztató válaszokat adott az új rendszer kiépítéséből és az új hittankönyvek írásából is oroszlánrészt vállaló előadó.
A találkozó mindvégig jó hangulatban telt, sok vidámsággal, komoly, a megfáradásról és megújulásról szóló beszélgetéssel, és nem utolsósorban számos személyes találkozással, eszmecserével. Reménység szerint a háromnapos együttlét tovább erősítette a lelkésztársak közötti fraternitást, és így mindenki még jobban várja a jövőre megrendezésre kerülő országos lelkésztalálkozót.