Katóval érkezem a Belgrano városrészben álló takaros evangélikus templomhoz. Nemcsak oltárvirágot hozunk, hanem egy hatalmas tortát is, amelyet ő erre az ünnepi alkalomra sütött.
Ötszáz és hatvan
A tortán két szám: 500 és 60. Az előbbi a reformáció kezdetének jubileumára, a másik a Buenos Aires-i magyar evangélikus templom felszentelésének évfordulójára utal.
Az előtérben fekete-fehér felvételeken ott látható a Krisztus Keresztje Magyar Evangélikus Gyülekezet első évtizedeinek megannyi dokumentuma: az „alapító atyák” fotói, az egykori presbitérium, a Lutheránus Világszövetség korabeli vezetői, az 1957. november 5-i templomszentelés képei, a hajdani lelkészek.
Közülük a legismertebbek Leskó Béla és Hefty László. Előbbi egyike azoknak az akkor fiatal lelkészeknek, akik a negyvenes évek végén – az őket kiküldő Ordass Lajos püspök tanácsára – nem tértek viszsza hazájukba, hanem az emigráns magyarok körében kezdték meg szolgálatukat. Ő 1952 és 1956 között volt a gyülekezet lelkésze, azt követően a Buenos Aires-i evangélikus teológiai szeminárium igazgatója lett. Utóbbi pedig chicagói tanulmányai után érkezett a városba, hogy az itt élő magyar evangélikusok papja legyen. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, a somogyi származású Katóval. Ötnapos itt-tartózkodásom során ő – Heftyné Vámossy Katalin – a figyelmes vendéglátóm. Vele hozzuk az oltárvirágot és a méretes tortát.
Bár másfél órával az istentisztelet kezdete előtt érkezünk, nem mi vagyunk az elsők. Bent a templomban éppen a liturgikus lapokat rakja szét a padokon egy papi inges férfiú, Demes András. Ő éjjel fél kettőkor érkezett a városba, miután háromszázötven kilométert buszozott a Buenos Aires tartomány közepén található Olavarría városából, ahol egy spanyol nyelvű gyülekezetet gondoz. A karzaton kialakított alkalmi szálláshelyen aludt.
Ötévesen került el Magyarországról, azóta nem járt otthon. Teológiát már Buenos Airesben tanult. Nem csoda, hogy a magyar nyelvű szolgálat okoz némi nehézséget neki, ám havonta egyszer odaadó hűséggel tart itt istentiszteletet. Ilyenkor nemcsak prédikál, hanem harmóniumon az éneket is kíséri, ahogy sok hazai szórványlelkész is teszi. Felajánlom, hogy majd küldök neki imádságos- és prédikációsköteteket, magyar nyelvű teológiai irodalmat.
Miközben beszélgetünk, egyre érkeznek a hívek. Elsőként Honfiné Rajczy Katalin, a gyülekezet energikus felügyelő asszonya. Édesapja, Rajczy Imre kardvívóként 1936-ban Berlinben olimpiai bajnok volt, a háborút követően Latin-Amerikába jött, ahol ismert edző lett. Az energikus felügyelő asszonyt mindenben szelíd derűvel támogatja egyébként katolikus férje.
Katalin büszkén vezet körbe a szép épületen, ahol az iroda falán Ordass Lajos püspök képe függ. Némileg zavarba hoz, hogy a templom előterében pedig azt a fotót helyezték el, amelyen – a 2016-os lundi találkozó keretében – Ferenc pápával fogok kezet. Ha jól sejtem, hetek óta ezzel a képpel próbálják a mai alkalomra hangolni az Argentínában élő híveket.
A legtöbb gyülekezeti taggal magyarul beszélgetek, de vannak itt szlovák és észt hátterűek is, valamint olyan fiatalok, akik már inkább csak spanyolul beszélnek. Örömömre szép számmal vannak fiatalok a templomban. Igehirdetésemben a hitbeli és a kulturális gyökerek megtartóerejére, a reformáció örökségére, valamint az összefogás fontosságára hívom fel a figyelmet, majd az ősi Confirma szavaival kérek áldást a gyülekezetre és a hatvan évvel ezelőtt felszentelt templomra.
A bőséges szeretetvendégségen beszélgetni tudok a hívekkel. Megelevenednek azok a pillanatok, amikor családok hajóval vagy repülővel ideérkeztek. Történeteket hallok a gyülekezet közösségének vonzásáról. Megtudom, az emigrációban milyen sok értelmiségi volt, akik közül számosan lettek az argentin társadalom elismert tagjai. Egy idősebb úr meg is mutatja nekem azt a közeli házat, ahol egykor Bíró László, a golyóstoll, az automata sebességváltó, a golyós dezodor és számos egyéb eszköz feltalálója élt. Bíró itteni elismertségét mutatja, hogy születésnapja az argentin feltalálók ünnepe.
Az Erős vártól a tangóig
Este spanyol nyelvű istentiszteletet tartunk a templomban. A liturgiát Alan Eldrid helyi lelkész végzi. A magyar nyelvű istentiszteletet – a régi dunántúli énekeskönyv használatával – még bizonyos lassú ünnepélyesség jellemezte, itt viszont minden lendületesen és vidáman zajlik. Az Erős vár a mi Istenünket nemcsak harmóniummal, hanem fuvolával is kísérik, a záróének pedig már egy hamisítatlan argentin tangó! Szövegét egy metodista lelkész írta, aki ma már csak azért is köztiszteletnek örvend, mert a katonai diktatúra idején nagyon bátran viselkedett.
Egy ázsiai származású lány örömmel mondja: most készül a konfirmációjára. Számos katolikus is jelen van, elsősorban a Fokoláre mozgalom tagjai. Megtudom, hogy több zsidó is részt vesz az alkalmon: őket kézrátétellel áldom meg az Örökkévaló nevében.
Az istentiszteletet követő fogadáson hosszan tudok beszélgetni az Egyesült Evangéliumi Lutheránus Egyház püspöki rangú elnökével, Gustavo Gómez Pascuával. Közben megkérdezi, szeretem-e a matét. Előbb azt hiszem, Máté evangélistára gondol, aztán rájövök, hogy az argentin teakülönlegességet kívánja megismertetni velem. A világ legtermészetesebb módján nyújtja át nekem saját, tökhéjból készült csészéjét, hogy a fém szívószállal magam is kortyoljak. Részéről a barátság, részemről a bizalom jele ez…
Március és október összeér
Az elővárosokkal együtt több mint tizenkétmilliós fővárosban örvendetesen közel van egymáshoz néhány magyar vonatkozású épület. A hétvégi magyar foglalkozásoknak helyet biztosító Szent László Iskolától néhány háznyira van a reformátusok barátságos kis temploma. Ennek egy szobája évente öt hétre várja a felvidéki Écsi Gyöngyi református lelkészt, hogy ő a következő tizenegy hónapra is kitartó lendületbe hozza a közösséget. A templomudvar egy árnyas fája alatt Benedekné Micsinay Mária felügyelő lát minket vendégül ebédre. Egyebek mellett gyermekkorának hódmezővásárhelyi emlékeit idézi fel, ahol Keken András, majd Takács János lelkésszel is kapcsolatban állt.
Aztán innen is csak egy lépés a Hungária Egyesület székháza, ahol Buenos Aires magyarjai éppen március 15-i megemlékezésüket tartják. A színvonalas műsorban – amelyben ének, tánc és gyertyagyújtás is van – bemutatják a szabadságharc után kivégzett aradi vértanúk életútját és haláluk körülményeit. A közreműködő fiatalok közül többen most tanulnak magyarul. Az alkalmon egyebek mellett részt vesz Nagy-Gery Klára, a nagykövetség jelenlegi első számú vezetője. Ünnepi beszédemben előbb utalok a befogadó argentin nemzet himnuszának visszatérő libertad – szabadság – szavára, majd az összetartozás fontosságáról szólok. Ezt értem külön-külön a hazai és a szórványmagyarságra, de a kettő kapcsolatára is.
A magyar szabadságharcot és Argentínát Czetz János honvéd tábornok személye köti össze. Bem József vezérkari főnöke az emigrációban Argentína első nemzeti katonai akadémiáját vezette negyedszázadon át. Nagy méretű portréja látható a Magyarország téren (Plaza Hungría) felállított – a Magyarok Világszövetsége által 2000-ben adományozott – székely kapun. Ezen a csendes helyen is megemlékezést tartunk: Buenos Aires városának képviselő-testülete némi késéssel éppen most kívánja leleplezni azt a márványtáblát, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulójára készíttettek.
Mivel hamar odaérünk, segítek az előkészületekben. A székely kapu mellett áll Szent István mellszobra. Az ünnepségek előtt felkerül rá a korona – a gyenge közbiztonság miatt a szobron hagyni nem merik. Ez alkalommal egy székre állva én helyezem fel. Tizenkétezer kilométert kellett megtennem, hogy egy koronázási szertartás alkotó részese lehessek… Közvetlenül az ünnepség megkezdése előtt egy nagy széllökés felborítja az argentin zászlót és a város lobogóját. Valaki hangosan megjegyzi: „Látjátok, csak a magyar zászló maradt állva!”
Egy helyi szocialista képviselő a beszédében azt hangsúlyozza, hogy 1956-ban Budapesten a modern világ első és legfontosabb forradalma zajlott, amely mintegy előkészítette a berlini fal ledöntését. Szabó Éva, az Argentínai Magyar Intézmények Szövetségének elnöke pedig azt idézi fel, ahogyan az argentin nép akkor kiállt a magyarok mellett. Nagyon sok menekültnek biztosítottak otthont és megélhetést. Érthető, hogy zárszavamban egyaránt kérek áldást a magyar és az argentin népre.
Duna televíziós szívem megdobban, amikor megtudom: az alkalmakról a csatorna számára felvételeket készít Balthazár Márta. Ő korábban Venezuelában élt, és 1975-ben jelen volt azon a caracasi misén, amelyet az emigrációba kényszerült bíboros, Mindszenty József mutatott be néhány nappal halála előtt. A tengerentúli magyarság körében különösen is nagy tisztelettel övezett főpap nevét Buenos Airesben a Mindszentynum őrzi. Az Amerikai Magyar Katolikus Szövetség vezetőivel egyeztettünk itt találkozót.
Csengetésünkre nagy meglepetésemre egy vívóruhás leány nyit ajtót: esténként sportolók bérlik a nagytermet. Zavartalanul bejárhatom azért a háromemeletes épületet, megismerve a tágas kápolnát, könyvtárat és vendégszobát. A legfelső szinten található kolumbáriumban a magyar kolónia elhunyt tagjainak hamvait helyezték el.
Idősek és fiatalok
A Buenos Aires-i egyházak két szeretetházat is fenntartanak. A Hefty László által megálmodott otthonban ma főleg demenciában szenvedők élnek. Férjének a folyosón ma is kint levő képe előtt Kató felidézi a kezdeteket, ahogyan a gyülekezetek természetbeni hozzájárulását kérték a fenntartáshoz.
A Magyar Segélyegylet Szent István Otthonában nagyobb az élet. Együtt ebédelünk az ellátottakkal, a magyar motívumos ruhát viselő gondozók vörösbort szolgálnak fel. A harmincöt lakó fele magyar. A kilencven fölött járó Ildikó nénit laptop előtt ülve találom. „Harcolok a komputerrel. Olykor bizony elvesztem a csatát” – mondja derűsen. Vannak persze győzelmek is, amikor e-mailben vagy Skype-on kapcsolatot tud tartani Amerikában élő orvos fiával.
A kilencvenöt éves Nusi néni tiszta magyarsággal mondja, hogy ő a kincses Kolozsvárról származik. „Nem azért kincses, mert ott annyi pénz volna, hanem a szellemi és lelki értékek miatt” – teszi hozzá. Nyelvismerete miatt egy időben a román követségen volt harmadtitkár. Amikor a nagykövet megtudta, hogy magyar, el akarta távolítani. „Nem tehette meg, mert már akkor argentin állampolgár voltam” – mondja öntudatosan. Büszke erre a kettős kötődésre.
Argentin lelkész kísérőimmel két evangélikus iskolát is meglátogatunk. Az egyikbe inkább az alsó, a másikba a felső középosztály diákjai járnak. A Miguel Fernández igazgató által vezetett intézményben végzős diákokkal beszélgetek. Elmondják, hogy náluk fontosak az ökológiai és az emberi jogi témák. Az amerikai evangélikus egyház az extravagáns külsejű, a diákokkal nagyon jó kapcsolatot ápoló teológushallgatót, Nicole-t küldte az intézménybe. Az ő egyik feladata a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójával kapcsolatos programok szervezése. Ennek jegyében készítenek az egyik csarnokban óriási falfestményt. Eva, az iskolalelkész az egyik diákkal a konfirmáció időpontját egyezteti. Miközben a tanulókkal és a tanárokkal beszélgetek, itt is körbejár a mate.
A szemmel láthatóan jobb módú gyermekeket befogadó másik iskolának magyar származású igazgatója van Juan Pablo Klenk személyében. Az óvoda és az általános iskola mellett gimnázium, sőt óvónőképző is működik itt. A magyar állampolgársággal is rendelkező igazgatótól megtudom, hogy az evangélikus iskolát 1923-ban alapították, nyolc év után azonban a katolikusok vallási türelmetlenségének következtében bezárták. 1963-ban újraindult, és most több mint ezer diákja van. Nagy örömmel fogadják az ajándékba kapott Luther-rajzfilmet. Talán valamelyik hazai evangélikus iskolával partnerkapcsolatot tudnak kialakítani.
Miután elbúcsúzunk a gimnáziumoktól, útba ejtjük az egykori evangélikus teológiát. Házigazdám, Kató felidézi, hol lakott az igazgató, Leskó Béla, hol a többi tanár. Azt is megtudom, hol volt a magyar kézben levő Sánta Malac étterem. Ennél azért fontosabb, hogy a közelben működik a jezsuiták teológiája, ahonnan egy bizonyos Jorge Mario Bergoglio – ma Ferenc pápa – gyakran átsétált az evangélikus szemináriumba, és jó barátságot ápolt Leskó Béla igazgatóval is. Az ökumené gyökerei Buenos Aires külvárosáig nyúlnak.
Túró Rudi és churro
Vendéglátóim elvisznek a város északi részén, Olivosban található Szent László Iskolába, ahol részt vehetek a Zrínyi Ifjúsági Kör alkalmán, amelyet az immár Buenos Airesben született Zaháné Lomniczy Alexandra vezet. Örömmel idézi fel azt az utazást, amelynek keretében több tucat argentínai fiatal látogatott el Magyarországra. „Ha mi már nem leszünk, ti lesztek a magyar közösség vezetői” – mondja a négygyermekes édesanya. Ezt követően Écsi Gyöngyi tartja kezében az alkalmat: lendületes beszédében bátorítja a résztvevőket a magyar kultúra, néphagyomány és történelem megismerésére. A közelgő március 15-e alkalmából felidézi a forradalom és szabadságharc legfőbb eseményeit, majd közösen énekeljük: „Kossuth Lajos azt üzente…” Ezután a lelkésznő is az ó- és az új haza kapcsolatát hozza szóba. „Mi a legnagyobb ajándék, amelyet Magyarországtól kaphattok?” – kérdezi a fiatalokat. „A Túró Rudi, a hortobágyi húsos palacsinta, a pálinka” – felelik néhányan. „Azért inkább a versek, a népdalok, az emberek” – igazítja helyre Gyöngyi a vicces fiúkat. „És mi a legnagyobb ajándék, amelyet itt adhatsz Magyarországnak?” – kérdezi tovább. Itt már csupa jó választ kap: „A magyar beszéd. Vagy hogy Argentínában is magyarul gondolkodhatunk.”
A közös alkalom után csoportokban folytatják: Gorondi Péterné, a helyi magyar közösség egyik motorja mutatja be, mi minden történik az óvodában, az iskolában, valamint a Regös együttes által tanított néptánc-foglalkozás keretében.
A cserkészházban éppen akkor kalauzol végig Lomniczy Mátyás kerületi parancsnok, amikor a fiatalok népes csoportja viszszaérkezik az egész napos kirándulásról. Két kis cserkészjelölt pöttyös nyakkendőt kap, az alkalomhoz illő méltósággal fogadják a jelentéseket, valamint a zászlólevonást.
Vendéglátóim a szerintük botrányosan rövidre szabott látogatásom közben csak nagyon kevés szabad időt biztosítanak nekem. Előbb rövid hajóutat teszünk a tigrei öböl szigetvilágában. A sok kedves nyaraló és megannyi jet ski alkalmi kikötője mellett Mikler Sándor emlékművét fedezem fel. Ő volt az a magyar tudós, aki az itteni folyamvilágot felvirágoztatta. Később kísérőimmel vagy éppen egyedül legalább néhány órát bóklászhatok a városban. Megismerhetem a Boca nevű városrészt, ahol az egykori olasz bevándorlók rézlemezekből összeállított színes házai között bolyonghatok. Itt van a Boca Juniors csapatának híres stadionja is. A jókedvű járókelők között hol Maradona, hol Messi vagy éppen Ferenc pápa szobra köszönt rám. Egy jó helyi vörösbor mellett megismerhetem a hamisítatlan argentin tangót. Egy utcai árusnál churrót veszek, hogy megkóstoljam a helyiek ételkülönlegességét: a csokival vagy vaníliával töltött sült tésztarudacskákat cukorba mártogatva fogyasztják. Buenos Aires központi temetőjében – ahol emeletes háznyi síremlékek sorakoznak – megnézem Evita Peron sírját. Ezután egy parkban élvezem mutatványosok és utcazenészek játékát. Amint egy eukaliptuszfa tövében leheveredek a fűben, megértem, miért tartják az argentinok két legfontosabb szavának a mañanát és a tranquilót. Az első jelentése „majd holnap”, a másodiké „nyugodtan”.
Behunyom a szemem. Egy ideig engedem, hogy magával ragadjon ez a latin világ. Halványan dereng, hogy csomagolnom kellene, hiszen holnap indulok haza. Szememet még nem nyitom ki, úgy motyogom magam elé: mañana… tranquilo…
A cikk az Evangélikus Élet magazin 82. évfolyam, 15. számában jelent meg, 2017. április 16-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál, a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.