„Amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” (Gal 6,10)
Átszakadt a gát. Egészen mélyről feltörő gyűlöletcunami borított el minket, Beer Miklós püspök testvéremmel a menekültek világnapjára kiadott videónk nyomán. Csak úgy áradtak az olyan jelzők, mint hazaáruló, szabadkőműves, migránssimogató…
Néhány kommentet ki is emelnék: „Olyan szép akasztani való pofátok van.” „Még eggyel több a hányingerkeltő, végtelenül undorító, liberális, Európa-ellenes propagandaanyagokból. Ez a mostani pedig különösen undorító, mert jóságos, ájtatos mezbe van burkolva a pusztítás.” „Nem papok vagytok, hanem utolsó mocskos g..i áruló férgek!” „Felőlem bármilyen csuhás hirdetheti itt az igét, nem akarunk menekülteket.” „Rohadna le a bőr a sunyi, álszent, mocskos pofátokról!” „Ritka undorító egy fajzat ez a Fabiny! látszik rajta, hogy alig várja, hogy befogadhasson pár finom kis muszlim fiút.” „Azt kívánom hogy ti legyetek azok akik először felrobbannak az ártatlan »menekültek« keze által.” „Szégyenei vagytok a püspöki karnak, ti hazaáruló, retardált barmok! Saját népetek elpusztításában vállaltok szerepet, nyomorultak!” Az idézetek sorát a végtelenségig lehetne folytatni.
Ezzel a sistergő gyűlölettel igyekszem nem törődni. Legfeljebb mélységes szomorúsággal állapítom meg, hogy emberek ilyen mosdatlan szájjal igyekeznek védelmezni a keresztény Európát.
Ami viszont valóban gondolkodásra késztet, az az egyházon belüli reakciók sokfélesége. Kétségtelen, hogy sok támogatást is kaptunk. Ezek természetesen jólestek, bár ismételten vissza kellett utasítanom azt az összekacsintó vélekedést, amely szerint jól megmondtuk a magunkét, mert ez a kormány így meg úgy. Nem kívánunk mi politikai tényezővé válni, mondtam újra és újra, és állítom ma is. Bár álságos volnék, ha tagadnám, hogy összefüggést látok az immár két éve sulykolt propaganda és megtapasztalt verbális erőszak között, elsősorban mégsem a dolog hatalomtechnikai, pláne pártpolitikai összefüggései érdekelnek.
Mindezzel szemben egyházi körben gyakran az értetlenkedés, sőt a megbotránkozás hangjával is találkozom. Jobb esetben személyesen kérdeznek meg, rossz esetben különféle nyilvános fórumokon kérnek számon. Ilyenkor elsősorban nem az bánt, hogy mindezt a hátam mögött és igencsak indulatosan teszik, hanem az, hogy ezzel látásom szerint Jézus tanítására nem figyelnek.
Egyszerűen csak féltem ezt az országot a további morális zülléstől, és felelősséget érzek azért, hogy egyházunkban ne a sistergő gyűlölet nyerjen létjogosultságot.
A cikk teljes terjedelmében a kotoszo.blog.hu oldalon olvasható el.