Közvetlenül

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 46 user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3738 sor).
  • Notice: Trying to get property of non-object user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3738 sor).
  • Notice: Undefined offset: 46 user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3739 sor).
  • Notice: Trying to get property of non-object user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3739 sor).
  • Notice: Undefined offset: 46 user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3740 sor).
  • Notice: Trying to get property of non-object user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3740 sor).
  • Notice: Undefined index: und include() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/sites/eszak.lutheran.hu/themes/eszakill/templates/node/node--view--hirdetesek--block-hirdetes.tpl.php 11 sor).
  • Notice: Undefined index: und include() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/sites/eszak.lutheran.hu/themes/eszakill/templates/node/node--view--hirdetesek--block-hirdetes.tpl.php 11 sor).
Létrehozva: 2018.07.18. 07:35, frissítve: 2018.07.18. 07:36
Forrás: Dunántúli Harangszó, szöveg: Koczor György, fotó: archívum
Több mint 30 éve egy vidéki városba jártunk egy kis csoporttal Budapestről a helyi lelkésznek segíteni az ifjúsági munkában. Egy nyári zápor után öten-hatan préselődtünk a szolgálati Trabantba. A lelkész vezetett. Egy nagy pocsolya volt az út közepén. „Kapaszkodjatok!” – mondta, és már hajtott is bele. Tette ezt azzal az ifjúi lendülettel, mellyel mindenki tette volna. A víz mélyebb volt, mint gondoltuk. A kocsi a lendület miatt átlendült rajta, de a túlparton lefulladt a felcsapódó víztől. Ijedt arccal szálltunk ki. Mi lesz a holnapi istentiszteletekkel? A leállás Siófokon történt, a lelkész Fabiny Tamás jelenlegi elnök-püspök volt. E történet alapján teszem fel kérdéseimet.

Milyen kötődése van Siófokon kívül a Dunántúlhoz?

Édesanyám a Kemenesalján, Csöngén született. Szüleim a gyenesi Kapernaumban ismerkedtek meg. Életem első hat évét a Dunántúlon töltöttem, édesapám ugyanis egy év pápai káplánkodás után tíz esztendőn keresztül a Veszprém megyei Csöglén volt lelkész. Nagyon sok szép élmény köt ehhez a kis faluhoz. A mai körülményekhez képest igen szerényen éltünk, de egy gyerek számára kalandnak számít, ha nincsen folyó víz a lakásban, vagy éppen azt látja, hogy édesapja nyáron motorral, télen sítalpon megy a szórványba, hogy ott istentiszteleteket tartson. Gyermekbibliakörre édesanyámhoz jártam, sőt amikor óvodába kerültem, ő volt az óvónő – akkor még képesítés nélkül, hiszen pedagógusi diplomát később szerzett. 1964-ben költöztünk el Csögléről, és csak jóval később, 1982-ben kerültem vissza a Dunántúlra, ahol Siófokon, Kötcsén, Balatonszárszón, Enyingen és egy igen nagy szórványterületen kezdtem meg segédlelkészi szolgálatomat.

Voltak-e, vannak-e az életében olyan akadályok, amelyekbe ilyen lendülettel hajtott bele, és amelyek mélyebbek voltak az előre láthatónál?

A trabantos történetre magam is jól emlékszem. Egyrészt azt jelzi, hogy nem igazán volt bennem veszélyérzet, másrészt azt, hogy igyekeztem mindent vidáman és lendületesen megoldani. A 80-as években szisztematikus egyházüldözés nemigen volt, de szolgálatom elején újra és újra megtapasztaltam, hogy a helyi tanácstól kezdve a Hazafias Népfronton keresztül az Állami Egyházügyi Hivatalig menően milyen sokan próbálták – gyakran kicsinyes módon – akadályozni a munkát. Ennek tudatában olykor kellett egy kis vagányság, bizony rá kellett lépni a gázra, és bele kellett hajtani az ismeretlen mélységű pocsolyákba is. Őszintén szólva a későbbiekben sem volt rám jellemző, hogy egy ilyen helyzetben úgymond, kiszálltam volna a kocsiból, és előzetesen méricskéltem volna az adott pocsolya mélységét. Ebben mindig sokat segített a közösség ereje is, mint ahogy siófoki indulásom idején is az a tény, hogy az ifjúsági munkában jártas és az egyházi élet, akár a lelkészi szolgálat iránt érdeklődő fiatalok, mint például Koczor György, Völgyessy-Szomor Fanni (akkor még Moni) vagy Fodor Viktor gyakran lejöttek hozzám.

Megválasztása után az evangélikus rádióműsorban hallhattuk, hogy mit tenne-mondana 10 év múlva. Én inkább azt kérdezném, hogy melyek azok a tulajdonságai, érzései, amelyeket a 30 évvel ezelőtti életéből emelne vissza a mostaniba?

Milyen is voltam huszonévesen? Megvolt bennem az „ide nekem az oroszlánt is!” érzése. Nagyon remélem, hogy ez a lelkesedés és tenni akarás mára sem veszett ki belőlem. Siófoki szolgálatom idején még nem volt családom, és bár sok szolgálat várt rám, sok időm volt az igehirdetésekre készülni és általában elmélyedni, olvasni. A prédikációkra való készülést ma is nagyon komolyan veszem, a belső csendet is igyekszem megteremteni, az igazán nyugodt olvasások azonban hiányoznak.

Milyen plusz feladatot jelent az elnök-püspökség? Befolyásolja-e az, hogy megbízatása most még csak az év végéig tart?

Az elnök-püspök primus inter pares, azaz első az egyenlők között. Az elmúlt 10–15 évben kialakult egy egészséges munkamegosztás a püspökök között, vagyis az egyházkerületi feladatok mellett mindenkinek van néhány szakterülethez kötődő országos megbízatása is. Ami új feladat, az a kormányzattal való kapcsolattartás. Itt sem maradok azonban egyedül, mellettem áll az országos felügyelő, illetve a püspöki tanács. Jó tudnom, hogy mindenben számíthatok az országos irodának és igazgatójának segítségére is. Annak kifejezetten örülök, hogy mostani megbízatásom csak a ciklus végéig, 2018 őszéig tart, hiszen a novemberi zsinaton – reménység szerint – már az ezen a területen is nyújtott teljesítményem alapján mérettetem meg.

– A történet jól végződött. Negyedóra alatt leszáradt a motor, és újra beindult. Másnap hajnalban indulhattunk Szárszóra, Kötcsére. Volt-e életében ilyen újraindulás, amiről beszámolhat nekünk?

Minden szolgálatváltás újraindulást jelentett. Ezekre általában nem könnyen szántam rá magam, hiszen az adott feladatkörben szinte mindig jól éreztem magam. Amikor négy év dunántúli szolgálat után segédlelkészként Kőbányára helyeztek, az izgalom mellett volt bennem egy kis csalódottság is, hogy nem folytathatom a megkezdett munkát. Utóbb viszont beláttam, hogy a váltásra szükség volt. A rendszerváltozás idején ugyanis kifejezetten izgalmas volt egy budapesti munkáskerületben szolgálni. 13 év után innen is vívódások között mentem el, amikor a teológiára hívtak főállásban tanítani. Aztán ezt a munkát is nagyon élveztem. Amikor előbb az akkor létrejött Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületbe, majd a Déli Egyházkerületbe hívtak némelyek püspöknek, jó lelkiismerettel tudtam nemet mondani, mondván nekem a lelkészképzésben van a helyem. Amikor azonban 2005-ben az északiak hívása ért el, akkor úgy éreztem, hogy az Úristennek ott van terve velem. Ezt az újrakezdést sem bántam meg. Ismeretlen mélységű pocsolyák, akadályok természetesen itt is vannak, de éppen ezért izgalmas ez az utazás is.