Élettelen kövekből az élő gyülekezet felé

Létrehozva: 2018.10.24. 09:07, frissítve: 2018.10.24. 13:18
Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Galambos Ádám, fotó: Magyari Márton
„Templomaimnál nem az építészeti bravúrokat helyeztem előtérbe, sokkal inkább azt, hogy az épület minél inkább az adott közösség igényeit tudja kiszolgálni” – fogalmaz a hetvenötödik születésnapját ünneplő építész, aki a tevékenységét nem munkának, hanem szolgálatnak tartja. Az Ybl-díjas Benczúr László több evangélikus templomot tervezett, valamint nevéhez köthető a Megyeri híd építészeti megfogalmazása is. Az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelőjét családi hátteréről, pályájáról is kérdeztük.

– Olyan korban nevelkedett, amikor hátrányt jelentett az, ha valaki lelkészgyermek. Tekintsünk vissza a „szülői parókiára”. Mit hozott otthonról?

– Kelenföldön születtem. Édesapám ott volt Ordass Lajos – akkor még Wolf Lajos – mellett hitoktató lelkész. Kelenföldön korábban nagyapám, Szántó Róbert szolgált lelkészként, aki tragikus körülmények között 1942-ben elhunyt. Őt egy elmeháborodott ember lőtte le a lelkészi hivatalban. A gyülekezet nagyon megható síremléket állított neki. Ezen egy kereszt alatt a bárányok egy eltört pásztorbotot néznek. Nagyapámról ez az emlékem van, valamint azok az írások, amelyeket a család őriz. Ő nemcsak kiváló szónok és tanító volt, hanem az Evangélikus Élet indulásakor szerkesztőként is dolgozott, valamint novellákat is írt. Erős emlékem, hogy Szántó nagymamám megfogja a kezemet, és elvisz a templomba. Az is meghatározó, hogy milyen büszkén hallgattam édesapámat, amikor prédikált.

– Kelenföldről az Üllői útra, egyházunk mai országos irodájának épületébe vezetett az útja…

– Édesapám az akkor ott működő Luther Otthonnak [ma a Budapest XIII., Vizafogó u. 2–4. szám alatti Luther Otthon – Szakkollégium] lett, mint később kiderült, az utolsó igazgató lelkésze. Ez is meghatározó időszak volt a számomra, hiszen ott számtalan egyetemistával ismerkedhettem meg. Ők később mérnökök, orvosok, jogászok lettek, sőt többségük egyházunkban is számos fontos világi funkciót töltött be. A Luther Otthon állami feloszlatását követően a közösség maga nem oszlott fel, a baráti kapcsolatok tovább éltek, és rendszeres találkozások voltak a lakásunkon. Ilyenkor édesapám áhítatot tartott, közös éneklések voltak, valamint éjszakáig tartó beszélgetéseken vitatták meg az ország politikai állapotát. Ezt én fiatalként lelkesen hallgattam. Az épület később nemcsak a teológushallgatók szállása, hanem az Evangélikus Teológiai Akadémia [a mai Evangélikus Hittudományi Egyetem] oktatási intézménye is lett. Így elmondhatom, hogy testvéreimmel az egyházon belül éltük az életünket, és megismerkedhettünk a mostanra már lassan nyugdíjba vonuló lelkészi karral.

– Az 1956-os forradalmat is itt élték át. Milyen emlékei vannak erről?

– A ház lakóival együtt töltöttük azokat a napokat a pincében. Az épület belövéseket kapott, és komoly harcok is zajlottak körülöttünk. A teológusok egy része hazament, a másik fele ott maradt. A pince egyik termében a szénrakás tetejére deszkákat helyeztünk, ott ágyaztunk meg. Nagy irigykedve néztük a Zászkaliczky fiúkat, akik el tudtak menni a Sztálin-szobor ledöntéséhez. Minket édesapánk nem engedett el.

– Melyik gyülekezetbe jártak?

– Az Üllői úton rendszeresen részt vettünk a teológushallgatók áhítatain. Korábban a józsefvárosi gyülekezetbe jártunk, később a Deák térihez mentünk. Ott Káldy Zoltánt, Keken Andrást és id. Hafenscher Károlyt hallgathattam. Édesapám egyszer a budavári templomba is felvitt. Nem felejtem el, hogy a templom előtt tankok álltak, amelyeket a katonák akkor kezdtek el üzembe helyezni, amikor a prédikáció hangzott. Ekkor Túróczy Zoltán ezt mondta: „Lehet, hogy a tankok itt hangosan csörömpölnek, de az ige erejét nem tudják lehalkítani.”

– Édesapja, Benczúr László 1967-től egészen nyugdíjazásáig az angyalföldi gyülekezetben szolgált. Milyen emlékei vannak erről?

– Édesapám igyekezett a helyi gyülekezetnek olyan programokat szervezni, amelyek közösséget formálnak. Erre nagyon figyelt. Számos kulturális estet is rendezett, valamint a templom karbantartását is közösségi munkában, a gyülekezet tagjaival együtt végezte. Én ekkor már a diplomamunkámat készítettem, megházasodtam, majd dolgozni kezdtem, de testvéreimmel és feleségemmel együtt, majd gyermekinkkel közösen rendszeresen összejártunk. Édesapámtól nagyon sok mindent tanultam. Ő nyitott volt az irodalomra, a zenére, az építészetre és a matematikára is. Gyermekként elvitt minket a katolikus és a református templomokba és zsinagógákba is. Nekem két mamám volt. Édesanyám 1955-ben elhunyt. 1958-ban édesapám újra megnősült. Második mamánk négy serdülőkorban lévő gyermeket vállalt fel. Ő pedagógus volt, pedagógiát, történelmet, magyart és pszichológiát is tanított. Kölcsönösen nagyon megszerettük egymást, általa, neki köszönhetően nem keletkezett bennünk akkora törés, mint amekkora édesanyánk elvesztése miatt keletkezhetett volna.

– Lelkészgyermekként nem lehetett egyértelmű, hogy a műszaki egyetem építészmérnöki karára felvegyék. Hogyan lett építész?

– Utolsó pillanatban döntöttem el, hogy építész leszek. Édesapámmal sokat sétáltunk, ekkor épületekről is beszélgettünk. A korábban említett egyetemista beszélgető körből Nagy Elemér és Ihrig Dénes építészek voltak még rám hatással. Jól sikerült a felvételim, de a származásom miatt elsőre nem vettek fel az egyetemre. Mivel akkoriban két pontot számított az, ha valaki egyetem előtt fizikai munkát végez, így egy évig az Építéstudományi Intézetben kavicsot lapátoltam, betont kevertem. Ennek később, a pályámon nagy hasznát is vettem, hiszen megtudtam, hogy mit is jelent a kivitelezés. Egyetem után a Népstadion és Intézményeinél kezdtem el dolgozni, majd az Ipartervhez kerültem. A rendszerváltást követően, 1991-ben nyitottuk meg önálló cégünket.

– A rendszerváltás utáni időszak egyben a hazai templomépítészet újraindulásának is a kezdete. Ön több evangélikus templomot is tervezett. Hogyan éli meg, ha szakrális épületet tervezhet?

– Az építészetet mint tevékenységet nem munkának, hanem szolgálatnak tartom. Munkáim közül különösen is meghatározók számomra a templomok. Felejthetetlen emlékek, hogy a munkálatok alatt kalapácsütésektől, kiabálásoktól hangos terek a felavatás után igével és a gyülekezet énekével telnek meg. Ilyenkor az élettelen kövek között egyszer csak megjelenik az élet…

– Melyik volt az első templom, amelyet tervezett?

– Párhuzamosan két templom indult el a tervezésem alatt. A budapesti Farkasréti temetővel szemben egy evangélikus–református közös templomot tervezhettem, valamint ifj. Hafenscher Károly megkeresésére a zombai evangélikus templom terveit is elkészíthettem. Utóbbinál igazán emlékezetes volt, hogy a templom megvalósításához még a helyi katolikus gyülekezet is gyűjtést szervezett, és anyagilag támogatta a kivitelezést. A templom felszentelésére az Orosházára települt zombaiak buszokkal érkeztek.

– Egyházunk zsinatának tagja volt, 2000 és 2012 között az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője, majd tiszteletbeli felügyelője lett, egyházunk építési bizottságában jelenleg is aktív. Mit jelent önnek az egyházi szolgálat?

– Széleskörűen megismertem az egyházunkat, és megláttam azt, hogy az atomjaira hullott világunkban a közösségépítés, a kapcsolatépítés mennyire fontos. Erre próbáltam nagy hangsúlyt fektetni. Itt gondolok a gyülekezeti tagok találkozásainak ösztönzésére, egymás minél jobb megismerésére, de arra is, hogy a fiatalok és az idősebbek minél jobban megismerjék egymást. Építészként arra törekedtem, hogy olyan egyházi épületeket tervezzek, amelyek minél jobban ki tudják szolgálni a közösségformálást. Így például a budahegyvidéki templomot úgy terveztem, hogy a templomból kijövő hívek egy kellőképpen megformált külső térbe lépjenek ki, ahonnan nem szélednek szét azonnal, hanem tudnak egymással beszélgetni. Templomaimnál nem az építészeti bravúrokat helyeztem előtérbe, sokkal inkább azt, hogy az épület minél inkább az adott közösség igényeit tudja kiszolgálni.

– Közel harminc évig volt a budavári gyülekezet presbitere, majd Budakeszire költözve az ottani közösség felügyelői tisztségét töltötte be. Jelenleg szűkebb otthonának tervez templomot…

– Lacknerné Puskás Sára lelkésznő hatalmas munkával egy egyre bővülő evangélikus gyülekezetet épített. Mára kinőttük a lakásból átalakított istentiszteleti helyünket. Széles összefogásnak köszönhetően 2017 novemberében helyeztük el a budakeszi evangélikus templom alapkövét. Gyülekezetünkben szokás, hogy úrvacsoránál az egész közösség kimegy az oltárhoz. Érdekes, hogy ilyenkor ellipszis alakzatot rajzolunk ki. Ezt a formát vettem a leendő templom alapjául.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 39–40. számában jelent meg 2018. október 7-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.