Pozsonyi vértanúk

Létrehozva: 2018.11.06. 10:47, frissítve: 2018.11.07. 08:00
Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Fabiny Tamás
Megrendítően szép színek és fények fogadnak Pozsonyban a Kecske kapui evangélikus temetőben. Október 6-a van, nemzeti gyásznap. Evangélikus mártírjainkra emlékezünk.

A Jeszenák-kriptánál Prőhle Gergely tartja az ünnepi beszédet: egyházunk országos felügyelője egyebek mellett azt hangsúlyozza, hogy a Jeszenák Jánosra jellemző széles látókör, nagy ívű gondolkodás és erkölcsi tartás milyen mértékben függött össze az ő hitvalló evangélikusságával.

A mártírrá vált politikus nem volt feltétlenül forradalmáralkat. Amíg csak lehetett, megegyezésre törekedett a Habsburg-házzal. Eljött azonban az a pillanat, amikor választania kellett, és neki megvolt ehhez a hite és az erkölcsi ereje. Későbbi korokra, így a mi döntéseinkre nézve is tanulságul szolgál az a két mondat, amelyet a szónok Jeszenák végakaratából olvas fel: „Gyermekimnek atyai áldásomat küldöm, s azon kérelmemet, hogy maradjanak meg az erény útján. Ha lehet, alkalmazzák nézeteiket az uralkodó nézetekhez; de ha ki nem békölhetnek velök, vonuljanak vissza, s őrizzék meg lelköknek nyugalmát.”

Ahogy a mai felügyelő a hivatali elődjét idézi, úgy én arra a lelkészre gondolok, aki a halálra készülő politikusnak ezeket a szavait feljegyezte. Ő nem más, mint Székács József, a későbbi püspök. Ő volt ugyanis az, aki a pesti siralomházban 1849. október 9-én úrvacsorát adott hitsorsosának. Naplójában így örökíti meg ezt a jelenetet: „»Én mindenre kész vagyok« – ez volt első szava, midőn beléptem hozzá. Ily találkozást egyikünk sem hitt volna! Én nem magamat sajnálom, hanem Önöket, én szabad leszek, ha kivégeznek, Önökre halálig tartó, ’s a hazára örökös rabság vár. […] Teljes buzgósággal vette fel az úrvacsorát, ’s könnyei csak akkor indultak meg, midőn imádságunkba befoglaltuk nejét, gyermekeit, családját, ekkor igen keservesen zokogott, de férfiasságát megtartotta akkor is. Az úrvacsora után megöleltem, ’s egymás karjában sokáig zokogtunk.”

Székács József részletesen leírja azt is, mi történt közvetlenül a kivégzés előtt. Az őrző tiszt figyelmét kijátszva halkan beszélgettek. Ekkor Jeszenák üzent feleségének és gyermekeinek is. Majd valami egészen elképesztő gesztussal kivett a zsebéből két ötvenforintost, és arra kérte a lelkészét, hogy egyiket a legszegényebb ott őrzött fogolynak, a másikat az őröknek adja át.

A pozsonyi megemlékezésen átvonulunk a másik vértanú, Rázga Pál sírjához. Ott ezt a bibliai igét olvasom: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljétek életük végére, és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,8) Az evangélikus lelkész mártíriumát is érdemes felidézni. Mivel a Pozsonyi Nemzeti Egyesület alapítójaként és elnökeként – jóllehet német ajkú volt – beszédeiben a szabadságharc mellett szállt síkra, ezért amikor a császáriak megszállták a várost, barátai arra biztatták, meneküljön el. Ő ezt felelte nekik: „Ne sértsetek. Gyáva volnék, ha elhagynám polgártársaimat, akik az én tanácsomra siettek a hazát védeni.”

Bebörtönzése után a város nemesasszonyai próbáltak Haynaunál közbenjárni lelkészük érdekében, ám a „bresciai hiéna” ezt üzente nekik: „Lógni fog!” Így is történt. Őt Simkó Vilmos lelkész készítette fel úrvacsorával a mártírhalálra. A néphagyomány úgy őrizte meg 1849. június 18-ának gyászos emlékét, hogy a lelkésznek a pozsonyi Szamár-hegyre a vállán kellett saját bitófáját felvinnie, ahol utolsó szavai ezek voltak: „Áldom az én drága hazámat! Kívánom, hogy nemsokára szabaddá és boldoggá legyen!” Özvegye és öt gyermeke maradt utána.

Emlékező gyülekezetünk végül Rázga Pálné és egyik gyermekük sírját állja körül. Itt ez az ige motoz bennem: „Védjétek meg az árvák igazát, képviseljétek az özvegy peres ügyét!” (Ézs 1,17) Igen, most ennek jegyében kell eljárnunk. Néhány éve ugyanis barbár módon ledöntötték ezt a síremléket. A helyi hívek és egyházunk anyagi támogatásával sikerült helyreállítani. Tartoztunk ezzel elődeinknek.

Van még egy adósságunk. A pozsonyi evangélikus egyház épületének faláról valamikor lekerült Rázga Pál emléktáblája. A helyi evangélikusokkal összefogva szeretnénk visszaállítani. Magyarok, szlovákok, németek közösen kell, hogy emlékezzünk vezetőinkre, akik Isten igéjét hirdették nekünk. Figyeljünk életük végére, és kövessük hitüket! 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 41–42. számában jelent meg 2018. október 21-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.