„Szálljon az ének szárnyán a szélnek!”

Létrehozva: 2018.12.18. 13:31, frissítve: 2018.12.18. 23:01
Szöveg: Demenné Tomasovszki Tímea
Nyírszőlős – Kellemesen és tartalmasan telt az este mindazok számára, akik 2018. december 8-án ellátogattak a Nyírszőlősön található Buczkó Atanáz Közösségi és Zarándokházba. Bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, de a szívünket hevítette az a gondolat, hogy az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása után egy énekes-zenés áhítat részesei lehetünk.

Méltán tisztelt reformátorunk, Luther Márton – Augustinus nyomán – mondta egykor, hogy „Aki énekel, az kétszeresen imádkozik” (Qui bene cantat bis orat). Bence Imre budavári evangélikus lelkész többszörösen is komolyan vette eme gondolatot, hiszen egészen fiatal korától kezdve szerez zenét, melyet szívesen el is énekel gitárkísérettel. Saját szerzeményeivel örvendeztette meg a kíváncsi és lelkes ökumenikus gyülekezetet. Zenei palettája igazán színes: a vidám, jó kedélyű daloktól kezdve az egészen komoly témákig sokféle éneket hallhatott a zenére fogékony publikum. Egyvalami azonban közös ezekben a dalokban: a lelkész-muzsikus szerző nem a maga dicsőségét keresi akkor, amikor előadja azokat (bár tagadhatatlan a Jóistentől kapott talentuma e téren), hanem azt a teremtő és megtartó Urat magasztalja, aki úgy szeret bennünket, hogy saját Fiát küldte hozzánk embergyerekként, aminek ünneplésére készülünk. Krisztus eljövetelét várjuk az adventi időszakban, aki nemcsak megszületett, hanem meg is halt értünk, hogy örök életünk lehessen. Ez a Krisztus az, aki megszólította a tanítványokat és bennünket is, hogy legyünk a követői. „Megszólított, hogy legyek tanítványa”- énekelte többek között erről szóló saját dalát is Bence Imre.

Ezen a szombat estén nem volt nehéz dolgunk, hogy átadjuk szívünket és fülünket az Istent magasztaló daloknak. Reménység szerint bőséges gyümölcsöt teremnek majd Isten dicsőségére és embertársaink javára.

Bence Imre megosztotta velünk lelkének egy darabját ezeken az énekeken keresztül, mely méltó ajándéknak bizonyult a hallgatóság számára. Soli Deo gloria!