Nyolc ló, negyvennyolc ember vagy százötven deportált – Hetvenöt éve indultak a vonatok Auschwitzba

Létrehozva: 2019.07.08. 13:16, frissítve: 2019.07.08. 13:17
Szöveg: Fabiny Tamás, fotó: Fortepan / Lili Jacob Meier
A napokban Fahidi Éváéknál jártunk feleségemmel. A 94 éves asszony elmondta nekünk, hogy szinte napra pontosan hetvenöt évvel ezelőtt indult el velük, zsidó családokkal a vonat. A debreceni téglagyárnál zsúfolták be őket a marhavagonokba. Szelíden és indulat nélkül beszélt, tényszerűen idézte fel emlékeit. Elmondta, hogyan kattogtak a vonat kerekei, miként ölelték át egymás csatakos testét. Rettenetes hőség volt akkor is. A gyermekek hamar kiszáradtak.

Szilágyi Domokos erdélyi író Halál árnyéka című verse jutott akkor eszembe: 

nyolc ló vagy negyvennyolc ember vagy százötven deportált
százötven senki akit vár a csattogó fogú ismeretlen
százötven tikkadt torok
százötven kiszáradt gyomor
százötven őrültté borzolt idegrendszer
százötven szomjas tüdő mely öklendezi a rab levegőt
százötven elaszott hát amelyre sziszegve vár a korbács
százötven eltompult barkó amelynek kibányászták már az ólmot
százötven agyú borzadály

Fahidi Éva hetvenöt évvel a deportálás után is el tudja mondani a maga történetét. Szüleit, 11 éves húgát és minden családtagját elveszítette, ő maga is találkozott Mengelével, a halál angyalával. Pucéran és kopaszon várta sorsát. Visszaemlékezését hallva bibliai példákra gondolok. Ámósz próféta így szólaltatja meg Isten szavát: „Ünnepeiteket gyászra változtatom, és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát vetetek, minden fejet kopasszá teszek” (Ám 8,10). Jeremiás pedig így ír: „Minden fej kopaszra nyírva, minden szakáll levágva, minden kéz összevagdosva, minden derékon zsákruha.” (Jer 48,37). 

A Káinhoz intézett kérdés újra és újra érvényes volt a történelemben: „Hol van a te testvéred?” Fájdalmasan sokan feleltek hetvenöt évvel ezelőtt is így: „Avagy őrizője vagyok az én testvéremnek?” Sok önmagát kereszténynek valló ember is így felelt, talán dacosan, talán rémülten. Kevesen hallották meg Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész intelmét: „Csak aki a zsidókért jajszót kiált, az énekelhet gregorián dalokat.” 

A holokauszt nem a gázkamrákkal kezdődött, hanem otromba tréfákkal, hangulatkeltéssel, kirekesztéssel. Sajnos ma is találkozni azzal, hogy valaki a keresztény szót  a „nem zsidó” jegyében használja, valamint gondolataiban és szívében megfér egymás mellett az ima és a gyűlölet. 

hetvenöt évvel ezelőtti események mellett nem mehetünk el szótlanul. A magunk bűnvallásában segíthet az azóta szentté avatott II. János Pál pápa confiteor-ja, ahogyan bocsánatot kért, ahogy ő mondta, az egyház hét fő bűnéért: a vallásháborúkért és keresztes hadjáratokért; az inkvizícióért; az egyházszakadásokért, a kiközösítésekért, a vallási türelmetlenségért; a zsidók elleni bűnökért, a múltbeli zsidóellenességért és a hallgatásért a holokauszt idején; az erőszakos hitterjesztésért, más vallásúak és más kultúrájúak emberi jogainak semmibevételéért; a keresztények bűneiért az emberi méltóság ellen, főként a nők, a rabszolgák, az etnikai kisebbségek – például a cigányság – esetében és a mulasztásokért a társadalmi igazságtalanságokkal, a szegényekkel, az elnyomottakkal és a peremre szorultakkal kapcsolatban. 

A halálvonatok hetvenöt évvel ezelőtti elindulása után csak akkor énekelhetünk gregoriánt és akkor nézhetünk Fahidi Éva és egymás szemébe, ha megkövetjük az érintetteket, és megfogadjuk, hogy nem élünk vissza a keresztény névvel, és soha nem gyűlölködünk vagy uszítunk. 

Elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában 2019. július 7-én.