„Követlek, akárhová mégy!?” – Lelkészkonferencia Északon

Létrehozva: 2019.09.04. 11:47, frissítve: 2019.09.04. 11:49
Szöveg: Huzián Orsolya, fotó: Nagy Ádám
Balatonszárszó – A „Követlek, akárhová mégy” (Lk 9,57) lukácsi igeszakasz volt a mottója idén a 2019. augusztus 28. és 30. között megrendezett Északi Evangélikus Egyházkerületi munkaévkezdő lelkésztalálkozónak, amelynek lelki vezetője idén is Johann Gyula lelkész volt.

Az áhítatokat Máté evangéliuma 10. fejezetének verseire fűzte fel Keczkó Pál, Pethő-Udvardi Andrea és Cserhátiné Szabó Izabella, a záró istentiszteleten is e fejezet utolsó szakasza alapján hirdette az igét dr. Fabiny Tamás püspök.

A Balaton csobogása, a tücskök ciripelése meghitt és meditatív pillanatokkal ajándékozta meg a jelenlévőket, Molnár Lilla, Keczkó Pál zenei szolgálata pedig igazán örömtelivé varázsolta az áhítatokat.

Identitások, dilemmák, elakadások – Képzések és támogatás a lelkészi életpályamodell (LÉM) keretei közt

A konferencia első napja dr. Siba Balázs előadásával indult, amelyben a református lelkészkutatás interjúin keresztül identitásokról, motivációkról, különböző életszakaszokban felbukkanó elakadásokról, krízisekről kaptak áttekintést a résztvevők.

A második napon három csoportra osztva, mintegy három állomáson volt alkalom beszélgetni azokról a hiányzó támaszokról, fejlesztésre szoruló kompetenciákról, amelyek most a LÉM pilléreiként köszönnek vissza; a fejlődés / támogatás / spiritualitás nevet kapták a csoportok, amelyek bemutatták a három területet, ahol leggyakoribbak az elakadásaink és segítséget kérhetünk.

Az első csoport trénerpárosa Pethő-Udvardi Andrea és Kendeh Péter volt, az ő segítségükkel a csoport tagjai összegyűjtötték, mi mindenhez kell egy lelkésznek értenie, majd elhelyezték magukat egy virtuális tengelyen, például a vezető kontra lelkigondozó pólusok közt. Konklúzióként elhangzott, hogy a LÉM kínálta képzések közül ki-ki megtalálhatja a saját fejlesztésre szoruló oldalának megfelelőt, és a rendszer szabadon alakítható.

A második csoport vezetői, Bence Imre és Joób Máté a vízparton felállított helyszínen mutatták be szemléletesen, hogy bár az embernek mint szőlőtőkének legfőbb támrendszere az Úristen, vannak olyan szakmai és magánéleti, pszichés elakadások vagy mélypontok, amelyeknél jó, ha tudja a lelkész, hogy van professzionális segítsége.

A harmadik csoport Benkóczy Péter és Németh Zoltán trénerek vezetésével a legbensőbb én mindennapi küzdelmeire és töltődési lehetőségeire irányította a figyelmet. Rögtönzött kiállítást épített a csapat, melynek öt standjánál megvitatták, hogyan keresik a Lélek vezetését, hogyan tartják szinten jobbik énjüket, próbálnak kitartani a hitben, miben áll elkötelezettségük a lelki növekedés iránt.

Köszönet

A záró reflexiós-integráló blokk során azt az élményüket osztották meg a résztvevők: felismerték, a LÉM ezen pillérei valóban támogatást, fejlődési lehetőséget jelentenek majd.

Köszönjük a trénereknek a készülést, a jól felépített, csapat igényeire figyelő, motiváló csoportfoglalkozásokat!

Köszönjük Antal Bálintnak és a Luther kiadó munkatársainak, hogy a hittankönyvek leszállításával segítették a lelkészek munkáját, valamint megismertették a kiadó újdonságait.

Köszönet illeti ismét a konferencia központ dolgozóit, Végh Szabolcsot a gördülékeny szervezésért és a finom ételekért!