Virágültetéssel emlékeztek a holokausztban meggyilkolt másfél millió gyerekre Budapesten

Létrehozva: 2019.10.25. 11:00, frissítve: 2019.10.25. 11:02
Fotó: MTI / Mónus Márton, mazsihisz.hu, videó: Kökényesi Gábor
Budapest – Október végén 12 ország százezer diákja ültet virágot a holokausztban meggyilkolt másfél millió gyerek emlékére. A magyar program a Virággal az erőszak ellen elnevezésű virágültetéssel indult. Verő Tamás főrabbi, Beer Miklós volt váci megyés püspök és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a VII. kerületi Herzl téren, a Dohány utcai zsinagóga előtt diákokkal közösen ültettek virágokat, 2019. október 24-én.

Az Európai Unió finanszírozásával a Szembenézés Alapítvány nyújtott szakmai és technikai támogatást ahhoz a megemlékező virágültetéshez, amelyet a holokausztban meggyilkolt másfél millió gyerek emlékére rendeztek az élőkért, az életért a Herzl téren. A szervezők hozták az életet szimbolizáló sárga krókusz virághagymákat, és azokat az eszközöket, amik az ültetéshez kellettek. 

„A közös virágültetés után vidd haza az elültetett krókuszt és a reményt, hogy egyszercsak mi leszünk többen, akik az életet választjuk az előítélet helyett! – olvasható a felhívásban. – Figyelmeztessenek a holokauszt emléknap környékén kibomló sárga virágszirmok – hasonlóan a zsidók ruháján bélyegként viselt sárga csillaghoz – az előítélet ostobaságára és aljasságára, és hirdessék, hogy milyen öröm előítéletek nélkül, egymást tisztelve élni.”

A megemlékezésen ott volt a rendezvény fővédnökeként Beer Miklós volt váci megyés püspök és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, valamint Verő Tamás főrabbi is.

VIDEÓ.