Meghallgatható és elolvasható honlapunkon Fabiny Tamás püspök rádiós istentiszteleten elhangzott prédikációja

Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 25 user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3738 sor).
  • Notice: Trying to get property of non-object user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3738 sor).
  • Notice: Undefined offset: 25 user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3739 sor).
  • Notice: Trying to get property of non-object user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3739 sor).
  • Notice: Undefined offset: 25 user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3740 sor).
  • Notice: Trying to get property of non-object user_node_load() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/modules/user/user.module 3740 sor).
  • Notice: Undefined index: und include() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/sites/eszak.lutheran.hu/themes/eszakill/templates/node/node--view--hirdetesek--block-hirdetes.tpl.php 11 sor).
  • Notice: Undefined index: und include() függvényben (/var/www/external/drupal/public_html/sites/eszak.lutheran.hu/themes/eszakill/templates/node/node--view--hirdetesek--block-hirdetes.tpl.php 11 sor).
Létrehozva: 2013.12.27. 09:57, frissítve: 2013.12.27. 09:57
Szentendre – Fabiny Tamás püspök 2013. december 25-én karácsony 1. napján a szentendrei evangélikus templomban hirdette Isten igéjét. Az istentiszteletet a Magyar Rádió Kossuth adóján is hallhatták. Az alábbiakban elolvasható az igehirdetés, a hangtárból bópedig meg is hallgatható az (3 hétig). Forrás: radio.hu

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. (…) Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (…) Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert, ő jött el a világba. A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek…” (Jn 1,1-12 alapján)

Karácsonyt ünneplő keresztyén gyülekezet itt, a szentendrei evangélikus templomban, és bárhol a világban a rádiókészülékek előtt határokon innen és túl!

A János-evangéliumot bevezető ünnepélyes himnusz (amit prológusnak szoktunk nevezni) legismertebb mondatát sokszor idézzük karácsonykor: „Az Ige testté lett és lakozott közöttünk” (Jn 1,14) . Ez a szinte diadalmas kijelentés azonban már nem része mai igénknek. Helyette a felolvasott szakasz ilyen keserű mondatokat tartalmaz: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be (…) .a világ nem ismerte meg őt (…) az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be őt” (Jn 1,5.1-11). . E kijelentések súlyát most a narratív igehirdetés eszközeivel szeretném szemléltetni, sőt egészen közel hozni a mai emberhez. A példázatmondó Jézus nyomában magam is történeteket szeretnék most megosztani veletek. Három irodalmi művet, egy tárcát, egy novellát és egy verset hívok segítségül, az egyes részek között pedig Pozsár Eszter előadóművész járul majd hozzá a gondolatok elmélyítéséhez fuvolán és szaxofonon.

Koren Emil evangélikus lelkész még az 50-es években írt le egy hiteles történetet. Őszintén szólva azért is rezonáltam erre az írásra, mert azon a kőbányai parókián játszódik, ahol 13 éven át magam is lelkészkedtem. Az elbeszélés szerint halkan duruzsoló kályha mellett dolgozik a lelkész egy határidős munkán, amikor váratlanul egy ismeretlen férfi csenget be hozzá. „A vak is látja – írja –, hogy egy kóbor művész, aki bóvli képeit kínálja 5-10 forintért, minden ízlés és csín nélkül”. A művészet elleni merénylet látványa elnyomja benne a szükség iránti szánalmat, és határozottan közli vele, hogy nem vesz semmit. Az alkalmi árus azért csak kiteregeti neki a glóriás szentek és rebbenő galambok szörnyű giccseit. Szemmel láthatóan húzza az időt, aztán ki is böki: „Legalább hadd melegedjem föl.”- „Kérem tessék”, válaszolja a lelkész, de visszaül íróasztalához, jelezve, hogy dolga van. Egy idő után aztán felszedelődzködik a fiatalember, akit a lelkész kikísér a kapuig. Itt adjuk át a szót a szerzőnek: „Kilépett a ködbe. Már húztam is be a kaput utána, amikor elmenő alakja élesen és mélyen a szemembe rajzolódott: görnyedten ment, s félcipős lábán nem volt harisnya.

A szokott mozdulattal fordítottam a zárra a kulcsot s megindultam fel a lépcsőn.

Jaj, miért is nem fordultam vissza!

Az alakot élesen láttam. Akkor figyeltem fel rá, hogy kalapja sem volt, s csupán kiskabátban didergett.

Akkor már kettesével vettem a lépcsőfokokat. Rohantam a lakásba, feltéptem a szekrényajtót, egyetlen mozdulattal kisöpörtem a harisnyáimat a polcról, felkaptam a legmelegebbet s futottam le. Döngve csapódott be utánam a kapu.

Futottam... futottam ..: őt azonban akkorra már elnyelte a köd. Lihegve és fáradtan álltam meg a sarkon. Az utcai lámpák fénykörében lágyan hulltak az apró hópelyhek.

A szobameleg még gőzölve párált rólam s az emberek csodálkozva néztek rám, ahogy ott álltam kipirult arccal, zihálva, kuszált hajjal és felsőkabát nélkül, kezemben a harisnyával.

Csak néztek rám s nem hallották. hogy bennem bongva harangoznak a szavak: „mezítelen voltam és nem ruháztatok fel engem..."

... Hosszú, leomló haja volt, rövid fekete szakálla és mélytüzű, szelíd szeme.”

Itt ér véget Koren Emil tárcája. Hogy is mondja mai igénkben János evangélista? „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be (…) a világ nem ismerte meg őt (…) az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be”.

fuvola (improvizáció)

A kortárs Kossuth díjas író, Szakonyi Károly Mindenki siet haza című novellája egy presszóban játszódik, szenteste délutánján. A presszóslány már kikapcsolta a kávéfőzőt, a főnök kasszát csinált, amikor váratlanul bejött egy ember. A pincér azt gondolta, hogy az illető gyorsan iszik valamit, aztán siet haza, akár a többiek. 

Miután közölték vele, hogy kávét már nem tudnak főzni, a vendég ezt kérdezte csendesen: „Leülhetek?”  „Tessék”, mondták neki nem éppen nyájasan, mire ő letelepedett egy asztalnál, a fűtőtest közelében. Vörsbort rendelt. Itt vegye át a szót a narrátor-pincér: „Öntöttem a vendégnek. Közben jól megnéztem. Két tenyerét a hóna alá dugva melegedett, szemét lehunyta; majd amikor végeztem, felpillantott, mosolyogva nyúlt a pohárért. 

– Innának velem? 

Én már mentem vissza a pulthoz, amikor ezt kérdezte. Láttam, a lány kapható lett volna rá, de megelőztem: 

– Nem uram, köszönjük. 

Mert észrevettem valamit. Észrevettem, mikor a pohárért nyúlt. 

– Szerettem volna, ha… – próbálkozott a pasas bátortalanul. 

– Nem uram, nem! – mondtam határozottan. 

Intettem a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Áthajolt a pulton. 

– Nézd, milyen a keze! 

A lány a vállam fölött odapillantott. 

– Látod? 

– Valami történt vele – mondta meglepetten a lány. 

– Na ugye! 

Megfordultam; arra számítottam, hogy a pasas ismét a hóna alá szorítja a kezét. Tévedtem. Egyenesen ült, két öklét az asztalon nyugtatta, igaz, így most nem látszott sem a keze feje, sem a tenyere, csak az összezárt ökle. 

– Szerettem volna, ha velem isznak – mondta barátságosan. (…) Az a helyzet, hogy nincs hova mennem. 

– Nincs? – kérdezte óvatlanul a lány. 

– Senkim sincs. Nem tölthetnénk együtt a mai estét? 

– Velem ugyan nem – nevetett fel kurtán a lány. 

– Úgy értem, hogy valamennyien. Együtt. 

– Maga viccel – mondtam ridegen.” 

A novella folytatásában aztán – a vendég ártatlan tekintetét látva – a felbőszült pincér így szólt: 

– Örüljön, hogy nem kérdeztem meg, mitől véres a keze! 

Nem lepődött meg. Lassan felemelte a kezét, és széttárta a tenyerét. 

– Erre gondol? 

A tenyere közepén egy mély seb volt. 

A lány felsikoltott. 

– Nem firtatom, mitől van. Pedig tehetném – mondta a pincér. – A maga fajtájáról sok mindent föltételez az ember. De csak arra kérem, igya meg a borát és távozzon! 

A férfi meg se rezzent, felemelte a másik tenyerét is. 

– Azon is van egy seb! – kiáltott fel a lány. Hangjában, noha riadt volt, érezni lehetett a sajnálkozást is. A férfi észre is vette, hálás mosollyal bólintott. A pincér a türelme határán volt, de fékezte magát. 

– Nem érdekelnek a sebei. Megmondtam! 

– Pedig érdekelhetnék. 

 Az elbeszélés további menetében aztán kiderült, hogy a vendég inge is véres, az oldalánál… A pincér előbb a 

rendőrségre akart telefonálni, majd így szólt: 

„Menjen innen! (…) Távozzon, mert zárunk!”

„– Csak emlékeztetni szeretném…” – próbálkozott utoljára a vendég-

– Ne szeressen semmit! 

– A tenyeremen, az oldalamon és a lábfejemen… Ezen az estén… 

– Örüljön, hogy ezen az estén nem akarunk tudni a maga viselt dolgairól! Örüljön, hogy éppen egy ilyen békés estén… Megértette? Máskor nem úszná meg! Alászolgája! 

Végül a pincér így idézte föl a történteket: A pasas hátrált, végre leengedte a tenyerét. Kiszámolta az asztalra a pénzt. Csendben vártunk. Nem akartam erőszakosan kidobni, pedig már ott tartottam. Hátrált az ajtóig. 

Álltunk a pultnál, ő meg mindegyre bámult minket azzal a szelíd, könyörgő tekintetével. Akkor azt hittem, szólni fog még valamit, mert meg-megrándult a szája széle. De szó nélkül kiment.  

Szakonyi Károly novelláját ugyancsak rímeltetni szeretném mai karácsonyi igénkkel: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be (…) a világ nem ismerte meg őt, (…) az övéi közé jött, ez övéi nem fogadták be”. Mindez arra figyelmeztet minket, hogy karácsonykor önvizsgálatot és bűnbánatot kell tartanunk.

szaxofon (motívum: „Én Istenem, én bűnös ember…”)

Karácsonyi önvizsgálatunk harmadik részeként Visky András kolozsvári költő egy ugyancsak bibliai ihletésű Örököljétek az országot című versét olvasom fel. A némileg zavarba ejtő szöveg egy jól ismert példázatra utal, amelyben Jézus az utolsó ítéletben mint juhokat a birkáktól különválasztja, pontosabban jobb, illetve baloldalra állítja azokat, akik megcselekedték az ő akaratát, és azokat, akik nem. Visky András a bibliai példázatot egészen különös kontextusba állítja: egy hazatérő fogoly, egy kissé zavartnak tűnő öregember szájába adja Jézus szavait - mi több, lényeges pontokon meg is változtatja azokat. Ám, látni fogjuk, éppen ezért illeszkedik a vers ebbe a sorozatba: „A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be (…) a világ nem ismerte meg (…) az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be”.

Következzék akkor Visky András verse:

Leemelték a teherautó platójáról, és egy körúti fának
döntötték, hogy meg tudjon állni a saját lábán.
Olyanná lett, mint aki védekezésből
visszaöregedett a saját gyermekkorába.
Kopasz feje, a messze ragyogó roppant koponya
megállásra kényszerítette az arra járókat.
Levette drótkeretes szemüvegét, fölemelte tekintetét
és ezt mondta a jobb és bal keze felől állóknak:
Nosza gyertek, Atyámnak áldottai, örököljétek az országot,
mert éheztem, és ennem adtatok;
szomjúhoztam, és innom adtatok;
jövevény voltam, és befogadtatok engem;
mezítelen voltam, és felruháztatok;
beteg voltam, és meglátogattatok;
fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
A jobb és bal keze felől állók így szóltak hozzá:
Ugyan mikor láttuk, hogy éheztél, és mi tápláltunk volna?
Vagy szomjúhoztál és innod adtunk volna?
És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna?
Vagy meztelen voltál és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg voltál, és meglátogattunk volna?
Vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
Akkor így felelt a fába kapaszkodó rátarti hazatérő:
Ha megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai
közül, akik egytől egyig a legkisebbeknél is kisebbek voltak
azokban a napokban, bizony én velem cselekedtétek meg.
A jobb és bal keze felől állók erre azt mondták:
Nem, azokban a napokban bizony nem cselekedtük meg
egyetlen eggyel sem a te legkisebb atyádfiai közül,
honnan veszed, hazudós, hogy megcselekedtük volna?
Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot,
Makacskodott mindhiába a hazatérő. 

A szenvedő ember, akit leemelnek a teherautóról, természetesen Jézust idézi. Érezhető, hogy milyen bántalmazások érték, hiszen meg sem tud állni a lábán, úgy kell, hogy nekidöntsék egy körúti fának. Ám éppen ez jelzi, hogy ő hazaérkezett. Az övéi közé. A kopasz fej és a „visszaöregedett saját gyerekkorába” félmondat arra utal, hogy a megalázott öregember az újszülöttel,a csecsemő Jézussal is azonos. Ezért van rejtetten karácsonyi tartalma ennek a versnek. Nem véletlen, hogy a költő kétszer is ismétli Lukács születéstörténetének emlékezetes bevezető szavait: „azokban a napokban". Tudjuk továbbá, hogy a gyermeküket váró Mária és József előtt bezáródtak a betlehemi vendégfogadók ajtói. Jézus az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be. Ő azonban nem áll bosszút, nem viszonozza az elutasítást. Ellenkezőleg: mindenkit meghív az ő országába. Ezen a ponton Visky András verse szándékosan eltér a bibliai példázat menetétől. Máté evangéliumában ugyanis az ítélő király tereli kétfelé, jobbra és balra küldi az embereket, itt viszont azok eleve két táborban helyezkednek el. Adottságnak tűnik, hogy vannak jobb és vannak bal oldalt állók. Talán a mai Magyarország szekértáboraira is utal ez a momentum. Önmagunkat és egymást ellentmondás nem tűrően egyik vagy másik csoportba soroljuk be. A megdöbbentő az, hogy a versben mind a jobb-, mind a baloldaliak ezt mondják:

„Mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna?
Vagy meztelen voltál és felruháztunk volna?
Mikor láttuk, hogy beteg voltál, és meglátogattunk volna?
Vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?”

A fába kapaszkodó főszereplő azonban nem akar belenyugodni ebbe az elutasításba, és makacsul mondja nekik, hogy ha egy valakivel is megcselekedték mindezt, azt ővele tették meg. A jobb- és a baloldaliak azonban ezt az újabb esélyt is elutasítják, és hazudósnak nevezik őt. Jézus (hiszen, mondom, róla van szó) még ekkor sem tud belenyugodni ebbe a közönybe, és változatlanul hívja őket: „Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek az országot”. Visky András versének utolsó szava hazatérőnek nevezi ezt a világból újra és újra kitaszított Jézust. Mert igaz, hogy „a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be (…), a világ nem ismerte meg őt”, és „az övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be”,ám ő mégsem hagyta, hogy kitaszítsa őt a világ és megtagadják őt az övéi, hanem újra és újra hazatér. 

Szeretett testvéreim, minden karácsony erről szól. Jézust nem lehet kitaszítani a világból. Nem lehet őt orwelli módon kiretusálni a történelmi tablóból. Az övéi nem fogadták be, de ő képes megbocsátani nekik, és felkínálja az új életet és üdvösséget. Talán naponkénti keserű tapasztalatunk, hogy a világ távolodik Istentől, de karácsonykor látjuk az ellentétes mozgást: Isten közeledik, mégiscsak közeledik a világhoz. Megismétlem: lehet, hogy a világ távolodik Istentől, de Isten közeledik a világhoz. Az idén száz éve született evangélikus költőnek az énekeskönyvünkben is szereplő egy verssora jut erről eszembe: „Légy közelebb hozzá, ahogy csak lehetsz / Most és mindörökké: imádságom ez.” És a testté lett Igének, Jézusnak ez a közeledése, hozzánk érkezése visszhangzik Luther diadalmas himnuszában is: „Mennyből jövök most hozzátok, Jó hírt mondok, jer, halljátok…”

szaxofon (Motívum: „Mennyből jövök most hozzátok…)

Ünneplő gyülekezet! Három történetet mondtam el. Közös bennük az alkalom elszalasztása. A találkozás meghiúsulása. Az ünnep elrontása. A karácsonytalanság. Az „éheztem, és nem adtatok ennem, a szomjaztam, és nem adtatok innom” szívtelensége. A „jövevény voltam, és nem fogadtatok be” idegengyűlölete. A „mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel” konzum-kereszténysége. A „beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg” közönye. Emiatt aztán mindhárom esetben elmaradt az érdemi és sorsfordító találkozás. Nem egyszerűen egy zokni nélküli giccsfestővel, egy különc vendéggel a presszóban vagy egy fának támasztott emberi ronccsal – hanem magával az élő Jézussal. Aki anonim módon, álruhásan itt van közöttünk. És aki szenved attól, hogy nem ismeri őt fel a világ, de még az övéi sem fogadják be.

Kedves Testvérek! Ha itt fejezném be ezt a prédikációt, akkor lényegében evangélium nélkül maradnánk. Ezért még van szavam hozzátok. Nem a sajátom, hanem János evangélistáé. Ő a testté lett Ige elutasításának szomorú ábrázolása után mintegy nagy levegőt vesz, és ezt mondja: 

„Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek” (Jn 1,12)

Karácsonyi gyülekezet! Ez a mondat színtiszta evangélium. Ha felismerjük Jézust, akkor az ő gyermekei vagyunk. Annyi zűrzavar után egyszer csak helyükre kerülnek a dolgok. Mert ha Jézust igazán befogadjuk, akkor már nem kérdés, hogy az éhezőn, szomjazón, üldözötten és kitaszítottan is segítünk. Ezáltal nem a napfényes oldalon járó, dicsőséges egyház, hanem a kereszt formájú egyház tagjai leszünk, és ott találhatjuk meg feladatainkat. János evangéliumának karácsonyi története erről az alázatról szól. Evangélikusként hadd fejezzem be Ferenc pápa egy mondatával: 

„Inkább látnék egy zúzódásokkal teli, szenvedő, piszkos egyházat, amely kint van az utcán, mint egy olyat, amelyik egészségtelen, mert be van zárva, és mert makacsul ragaszkodik a saját biztonságához.”  

Ennek a nyitásnak a jegyében kívánok áldott karácsonyt.

Ámen.