„Orvosságot osztok, és én is beveszem. Tartózkodom a fertőzött személyektől és helyektől, ha nincs ott rám szükség, így vigyázva a saját egészségemre, nehogy én mérgezzek és fertőzzek meg másokat, és így hanyagságból okozzam mások halálát. Ha az Isten meg akar találni, akkor meg is talál, de így mindent megtettem, amit megtehettem, és így sem a magam, sem pedig mások haláláért nem vagyok felelős. Ha a felebarátomnak szüksége van rám, nem fogom elkerülni sem a helyet, sem a személyt, hanem önként odamegyek hozzá, és segítek neki [...]. Nézd, ez igazi, istenfélő hit, amely nem vakmerő, nem pimasz és nem istenkísértő.”
Döbbenetesen érvényesek ma is Luther 1527-ben született mondatai az Elmenekülhetünk-e a halál elől? című iratából. [Megjelent a Luther Válogatott Művei sorozat 5., Bibliafordítás, vigasztalás, imádság című kötetében; Luther Kiadó, 2011.– A szerk.] Egyházunkban mi is vigyázunk a magunk és mások egészségére, komolyan vesszük a szükséges távolságtartást, ugyanakkor a másik megsegítésének kötelességét is.
Alkalmazkodni kell az új helyzethez. Számos programot lemondtunk vagy későbbre halasztottunk. Nemcsak napirendünk, hanem egész gondolkodásunk is megváltozott.
Személyes leszek. Az aggódás mellett sok-sok örömben is osztályrészem lehet, ebből szeretnék most valamit meg-osztani az olvasóval. Először is hálás vagyok, hogy annyi ige-hirdetést hallgathatok és olvashatok. Ezáltal nemcsak lelkileg épülök, de az eddiginél is jobban megismerhetem számos lelkészkolléga teológiai gondolkodását és persze leleményét, amellyel online vagy hagyományos módon eljuttatja az igét a hívekhez. Egyházunkban amúgy is napirenden volt egy komoly digitális fejlesztés. Ezt most az élet felgyorsította; sokan napok alatt szinte informatikussá képezték át magukat.
Jó, hogy a lelkészek igénybe tudják venni a híveik, legtöbbször tehetséges fiatalok segítségét is. Telefonos beszélgetéseken vagy videókonferenciák keretében mindig kértem ugyanakkor a lelkészeket, hogy azokról se feledkezzenek meg, akik nem járatosak a számítástechnikában, és ajánlottam, hogy egy-egy leírt igehirdetés levélszekrénybe dobásával vagy egy régimódi telefonhívással is tartsák a kapcsolatot a főleg idősebb gyülekezeti tagokkal.
Ugyanezt a kettősséget látom az iskolai távoktatásban. Egyrészt nyílt színi tapsot érdemelnek tanáraink és diákjaink, akik igen komoly erőfeszítéseket tesznek a digitális tanítás és tanulás terén. Tudni kell azonban, hogy vannak, akiket így nem érünk el, hiszen sokaknál még mindig nincs internet vagy megfelelő eszköz. Nem szabad engedni, hogy a válság idején az a bizonyos szociális olló még nagyobbra nyíljon.
A diakóniai intézmények munkatársai és gondozottjai folyamatosan imádságainkban vannak, hiszen sokak számára lehet végzetes, ha egy ilyen intézmény gócponttá válik. Hadd írjam le itt is: drága munkatársak, köszönjük a hősiességeteket! Szeretett idős, fogyatékkal élő vagy éppen hajléktalan testvérek: legyetek további türelemmel!
Napról napra tapasztalok valami nagyszerűt. Kilencven felé közelgő lelkész testvér boldogan számol be arról, hogy nem szünetel a település katolikus (!) híveinek tartott katekézise, mivel a plébános konferencia-üzemmódba kapcsolta több mint húsz hívő telefonját. Megtudtam tőle azt is, hogy vasárnap négy helyről kapott ebédet, az egyiket meg is osztotta az utcájában dolgozó közmunkással.
Az egyik budapesti gyülekezetben egy ugyancsak kilencven körüli orvos Skype-on tart bibliaórát. Máshol a fiatal lel-kész házaspárt éppen akkor érem utol telefonon, amikor a híveknek viszik az élelmiszert és a lelki táplálékot. Rengeteg nagyszerű énekes összeállítás készül gyülekezetben, iskolában, szeretetszolgálatban.
Sokan a perselypénzről sem feledkeznek meg. Megáll egy autó a parókia előtt, a sofőr felteszi a szájmaszkot, és egy borítékot dob be a lelkészi hivatal postaládájába. Van, aki befőttesüvegben gyűjti, vagy éppen banki átutalással fizeti be az offertóriumot vagy az adományt. Több gyülekezetben fiatalok vagy úgynevezett „biciklis angyalok” viszik el a hívekhez a gyülekezet körlevelét és az Evangélikus Életet.
Amikor véget ért a wittenbergi pestisjárvány, Luther vetőmagot kért egy barátjától: „Istennek hála, a pestisnek vége, és ha visszatért az egyetem, Krisztus majd más tennivalót is ad. Kérlek, gondoskodj újabb magvakról kertem számára, annyiféle fajtáról, amennyiről csak tudsz, mert ha megmaradok, bizony kertész leszek.”
A mai járvány is véget fog érni. Sok minden nem mehet úgy tovább, ahogy eddig. Ám az nem kérdés, hogy a magvetés és a plántálás munkáját folytatnunk kell. Sok szép feladat vár majd ránk. A mostani idő korántsem hiábavaló: egyéni és közös tapasztalatainkat, az összefogás és a leleményes egyházépítés sok módját mind-mind hasznosítani tudjuk majd.
A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 15–16. számában jelent meg 2020. április 26-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu(link sends e-mail) címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.(külső hivatkozás)