Megpróbáltunk alkalmazkodni a körülményekhez. Példának okáért koncertre a MÜPA parkolójába mentünk, és az üres nézőtér előtt játszó művészeket taps helyett dudaszóval köszöntöttük. Színházi előadásokat streamelve néztünk, öregjeinket pedig csak úgy látogattuk meg, hogy az üvegajtó két oldalán álltunk, és telefonon beszéltünk egymással. Fájt viszont, hogy haldokló szeretteinket nem tudtuk személyesen kísérni.
Politikusok, infektológusok, rendvédelmi dolgozók és publicisták rendszeresen osztják meg gondolataikat a közvéleménnyel. Talán figyelmet érdemel a teológus, a gyakorló lelkipásztor szava is.
Az egyházban már február elején ismertté vált a vuhani keresztények felhívása. Azt kérték, imádkozzunk: legyen elég orvos, ápoló és gyógyszer a város kórházaiban. A hunani protestánsok pedig arról tájékoztattak, hogy a járvány időszakában házaknál jönnek össze, alkalmaikat pedig interneten közvetítik. Ekkor még nem gondoltunk arra, hogy jó ideig mi is csak online-istentiszteleteket fogunk tartani. Itthon mi, evangélikus püspökök február 29-én bocsátottuk ki pásztorlevelünket, amelyben egyrészt a betegekért és az orvosokért való imádkozásra buzdítottunk, másrészt gyakorlati útmutatást adtunk azzal kapcsolatban, mit kell az egyházi alkalmakon tenni a fertőzés elkerülése érdekében. Két héttel később pedig azt kellett kérnünk, hogy bizonytalan ideig ne tartsanak a hívek részvételével templomi istentiszteleteket. Magam is jó emlékszem arra, amint Vácegresen a záró áldást adtam. Bizony megremegett a hangom, s hirtelen új értelmet nyertek ezek a szavak: „Az Úr áldjon meg és őrizzen meg titeket”.
Igen tanulságos volt átélni, hogy a jól ismert szövegek hogyan nyernek új értelmet. Erős üzenetként adtuk tovább, amit Luther a nagy wittenbergi pestisjárvány idején írt
„Arra kérem az Istent, hogy könyörüljön rajtunk, és óvjon meg bennünket. Ezután füstölök, hogy a levegő tisztulását elősegítsem. Orvosságot osztok, és én is beveszem. Tartózkodom a fertőzött személyektől és helyektől, ha nincs ott rám szükség, így vigyázva a saját egészségemre, nehogy én mérgezzek és fertőzzek meg másokat, és így hanyagságból okozzam mások halálát.”
Húsvétkor arról prédikáltunk, hogy a feltámadott Jézus a zárt ajtón keresztül is be tudott menni tanítványaihoz, így ő a karanténba is belép. Az üres templom látványa pedig az üres sírra és az angyal szavára emlékeztetett: „Nincs itt, feltámadott, előttetek megy Galileába!” Ennek nyomán beszélhettünk arról is, hogy „Galilea” a templomon kívüli közösségeket jelenti, amelyeket a magunk otthonában kell megtalálnunk, és kevésbé kenetteljes kifejezésekkel kell megszólítanunk. Egyik prédikációmban Ferenc pápát idéztem, aki Jézusnak „az ajtó előtt állok, és zörgetek” mondatát úgy értelmezte, hogy a Mester az egyház ajtaja előtt áll – belül! –, és kopogtat: ő ki akar menni a templomból a „világba”. Idővel persze elemeznünk kellett, mennyire tudtunk alkalmazkodni az új helyzethez, és hogy a hagyományos templomi közegen kívül hiteles volt-e a mondanivalónk. Teológiailag kellett reflektálnunk, egyebek mellett arra a kérdésre is választ adva, hogy ez az „annus horribilis” Isten büntetésének tudható-e be. Nem tartom jónak, ha mindent ennyire leegyszerűsítve próbálunk előadni és megmagyarázni. Tomaš Halík cseh vallásfilozófussal együtt vallom, hogy „katasztrófák idején felébrednek a rosszindulatú, bosszúszomjas Isten alvó ügynökei”; félelmet keltenek az emberekben, s azon vannak, hogy vallási tőkét kovácsoljanak a kialakult helyzetből.
Ha pedig nem olyan Istenben hiszünk, aki dühös rendezőként húzódik meg a világ színpada mögött, akkor milyen vigasztaló szavunk lehet az új év kezdetén? Természetesen reméljük, hogy a helyzet jobbra fordul. Bizony imádkoztunk azért, hogy a hatékony vakcinák mielőbb a vírus ellenszerét jelentsék. Hisszük, hogy a kutatók is Isten eszközei. Bízunk abban, hogy az „annus horribilis” során átértékelődik az emberben, hogy mit tart igazán értékesnek. Reméljük, mind többen rádöbbentek arra, hogy addig kell rendezni emberi kapcsolataikat, amíg arra idő van. Ha 2021 nem is feltétlenül lesz rögtön „annus mirabilis” csodálatos esztendő, abban reménykedhetünk, hogy valósággá válik Jézusnak a názáreti zsinagógában mondott szava, amellyel „az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,19) hirdette meg.
A szerző evangélikus lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.