Dr. Fábri György vagyok, Budapesten születtem 1964-ben. A csömöri evangélikus gyülekezetben, többgenerációs lutheránus, nagyobbrészt szlovák családban megkeresztelt, konfirmált, ott felnőtt egyháztagként mindig is tisztelettel tekintettem azokra az asszonyokra és férfiakra, akik részt vállaltak közösségünk erősítésében. Édesanyám presbiteri szolgálatában vagy a csömöri gyülekezet méltán nevezetes alkalmain megtapasztaltam a közös elküldetésünk felelősségét egymásért. Mi mást is érezhettem hát, mint megilletődöttséget, amikor értesültem róla, hogy az Északi Egyházkerület felügyelőjének jelöltek. Konfirmációi igém, amit Solymár Péter tiszteletes úrtól kaptam harmincöt évvel ezelőtt, egyértelmű eligazítást adott itt is, mint eddigi életemben mindig, Máté 7. 13-14 szerint: „Menjetek be a szoros kapun.”

Hiszen ez a szolgálat több vonatkozásban is emberpróbáló kihívás. Egyházunknak szembesülnie kell az elbizonytalanodással és borús jövőképpel, a bizalom és együttműködés drámai hiányával, ami jellemzi a mai magyar társadalmat. Az Északi Egyházkerület körében ráadásul ennek a magyar valóságnak a végletei vannak jelen: az észak-keleti országrészben fájdalmasan terjedő elnyomorodás, feszültségek a kisközösségekben, a regionális depresszióval szemben magukat építeni próbáló városok, a budai jómódú kerületek. Ilyen körülmények között az egymásra-figyelés, a szeretettel teli elfogadás, a bölcs mértéktartás és a bátor válaszkeresés egészséges egyensúlyát kell megtalálnunk egyházi közösségünk munkájában.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem habilitált egyetemi docenseként, rektorhelyetteseként dolgozom, kutatási területem a társadalmi kommunikáció, a tudomány- és társadalom-filozófia. Kommunikációs és kutatási programokat egyaránt vezetek. Egyházunk képviseletében tagja vagyok Közszolgálati Testületnek, ahol elnökként igyekszem szervezni a közmédia civil felügyeletét. Feleségemmel házasságunk igazi áldás, hiszen a sokágú elfoglaltságok közepette erőt és energiát ad budapesti otthonunk biztonságát éreznem.

A gyülekezeti élet támogató, a testvéri közösséget nem lankadó figyelmével erősítő munkájával Egyházkerületünk  leköszönő felügyelője olyan példát és mércét állított, amit nyilván nem lehetséges egykönnyen elérni. Jómagam azt a célt tűzhetem ki jelöltként, hogy – bízva a testvérek segítő közreműködésében – igyekezzem az Egyház felkészülését a reformáció félévezredes megünneplésére a megújuláson való munkálkodással segíteni.

Meggyőződésem, hogy a magyarországi evangélikusság akkor tudja Krisztus jelenvalóságát megélni és hirdetni a gyorsan változó világban, ha tántoríthatatlan a hitben, miközben válaszképes a szervezeti működésben, megnyilatkozásban, párbeszédben. Keresztény missziónk és erkölcsi kötelességünk, hogy a krisztusi példát, a krisztusiodafordulást, a krisztusi szolidaritást a testükben-lelkükben szenvedők, a megerősítésre várók, a magukat és társaikat keresők számára elérhetővé tegyük. Minden egyéb igazodást, vélt vagy valós érdeket, hagyománynak gondolt nehézkességet felül kell írjon ez a törekvés. Isten segedelmét, a Szentlélek erejét és Krisztus kegyelmét kérve, alázattal és erőmhöz, másirányú hivatali feladataimhoz mért energiával igyekszem szolgálni ezt az ügyet magyarországi, európai evangélikusként.