Hírek az egyházkerület életéből

Már 2003-ban tervben volt egy Evangélikus Egészségügyi Központ létrehozása

Budapest – A napokban osztottuk meg azt a hírt, hogy a kormány nemrégiben meghozott döntése alapján megkezdődhet az evangélikus kórház tervezése. Az intézmény létrehozásának gondolata több mint másfél évtizeddel ezelőtt vetődött fel, még 2003-ban a Duna Televízió Isten kezében című műsorában. Azóta sok minden másként alakult ahhoz képest, ahogy akkor remélte egyházunk vezetősége, ezzel együtt a parázs nem aludt ki, és most egy új lehetőség körvonalazódik. Mindezzel együtt érdemes feleleveníteni az egykori terveket is.
Bővebben

Keken András nevét vette föl a mátraszentistváni menedékház

Mátraszentistván – Hétvégén rendezték meg a Hegymenet fesztivált a mátraszentistváni menedékházban, amelynek egyik kiemelkedő eseményeként dr. Keken Andrásról nevezték el az intézményt. Az ünnepi gondolatokat és áldást dr. Fabiny Tamás elnök-püspök közvetítette, majd rövid előadást tartott Kelen András életéről.
Bővebben

A segítés keresztény kötelesség! – SION Nevelőszülő Hálózat

Budapest – Hazánkban sok hátrányos családból származó gyermek él nevelőszülőknél a vér szerinti szülők nehéz anyagi helyzete, körülménye vagy gondatlansága miatt. Ebben a nehéz, de lehetőségekkel teli hivatásban vállal részt az evangélikus SION Nevelőszülő Hálózat, melyet az Északi Evangélikus Egyházkerület a családi napján összegyűjtött adománnyal támogatott.
Bővebben

Beiktatták hivatalába Kondor Péter püspököt

Szarvas – A szarvasi Ótemplomban tartott ünnepi istentiszteleten iktatták hivatalába 2018. június 30-án a Déli Evangélikus Egyházkerület megválasztott új püspökét, a korábban a Kelet-Békési Egyházmegye esperesi tisztségét betöltő békéscsabai lelkészt, Kondor Pétert.
Bővebben

Reuss Andrást köszöntötte az Evangélikus Hittudományi Egyetem

Budapest – Ünnepi konferenciával és meglepetés ajándékokkal köszöntötte az Evangélikus Hittudományi Egyetem a nyolcvanéves Reuss András professzort.
Bővebben

Kormányszintű egyeztetés az evangélikus egyházzal

Budapest – 2018. június 22-én, csütörtökön Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes látogatást tett a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetésénél. Az állami vezetőt Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő fogadta.
Bővebben

Ismét dr. Fábri György lett az Északi Evangélikus Egyházkerület felügyelője

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerület gyülekezetei dr. Fábri Györgyöt választották az egyházkerület felügyelőjévé – tudta meg szerkesztőségünk. A választás érvényes és eredményes volt. Az egyházkerület 78 egyházközsége összesen 87 szavazattal rendelkezik. A 82 beérkezett szavazatból 69 volt érvényes, ebből 68 igen és 1 nem szavazattal erősítették meg tisztségében a második hatéves ciklusát megkezdő világi vezetőt.
Bővebben

A háború után visszatelepülő iraki családokért indított országos összefogást az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Országos adománygyűjtést indított iraki segélyprogramjának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet – jelentette be Lehel László elnök-igazgató. A gyűjtést indító sajtótájékoztatón felszólalt dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök is. Az adománygyűjtő kampányban Lackfi János költő, író segít közel hozni az elmúlt időszakban sokat szenvedett családok történeteit. A résztvevők arra kérték a hazai történelmi egyházakat, hogy segítsenek minél többekhez eljuttatni a segélyszervezet felhívását.
Bővebben

Magyar evangélikus kapcsolatépítés Nigériában

Abuja – A Lutheránus Világszövetség „Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül” (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető látogatott Nigériába.
Bővebben

Egyházunk küldöttsége nigériai evangélikusok között szolgált – VIDEÓ!

Abuja – A Lutheránus Világszövetség diakóniai csereprogramjának keretében dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök és Buda Annamária diakóniai osztályvezető Nigériába látogattak. A püspök vasárnap a Nigériai Krisztus Evangélikus Egyháza (Lutheran Church of Christ in Nigeria / LCCN) istentiszteletén szolgált.
Bővebben

Belépés a csendbe, ahol minden mozdulat imává változik – Lelkigondozói konferenciát tartottak Piliscsabán

Piliscsaba – Másfél nap és mennyi érték, élmény, szolgálatunkat továbbsegítő tanulság! Hatan tartottunk előadást kórházlelkészek és több mint húszan voltunk önkéntes lelkigondozók, érdeklődők Piliscsabán a Béthelben. Felemelő volt, hogy az adott témát mindenki a saját tehetsége, szakmai tanulmányai, tapasztalatai, lelkisége felől közelítette meg. Lám, Isten így használja övéit, hogy legyen végül egy áldásokban gazdag, közös szimfónia az ő dicsőségére és sokak lelki épülésére.
Bővebben

Beiktatták a Budai Evangélikus Egyházmegye elnökségét

Budapest – Isten kegyelméből beiktatták tisztségükbe a Budai Evangélikus Egyházmegye elnökségének újonnan megválasztott esperesét, Keczkó Pál lelkészt, és Dobó György egyházmegyei felügyelőt.
Bővebben

Az újonnan megválasztott megyei elnökségek tanácskoztak északon

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerület következő hatéves ciklusra megválasztott egyházmegyei elnökségei (MET) 2018. június 5-én üléseztek. Az ülés legfőbb témái a missziói nap és az 1%-os kampány kiértékelése, a digitális szolgálati napló jövője és a soron következő, 2018. szeptember 28-ra Csömörre összehívott őszi közgyűlés előkészítése voltak.
Bővebben

Dánok nézték meg a nyírteleki gyülekezetépítési munkát

Nyírtelek – Görögszállás – A Filadelfia Evangélikus Egyházközség gyülekezetépítési missziói és diakóniai szolgálatának megtekintésére álltak meg Nyírteleken a Félix keresztyén utazási iroda által szervezett dán csoport tagjai.
Bővebben

Evangélikus bringás istentisztelet lesz a 6. csömöri bringafesztiválon

„Gyere Te is Csömörre, ha fontosnak tartod a települések közötti kerékpáros közlekedés fejlesztését!” – Ez a jelmondata a csömöri bringafesztiválnak, melyet 2018. június 16-án, szombaton rendeznek meg a helyi Bulgárkertben.
Bővebben

Esperesek–felügyelők az Északi Evangélikus Egyházkerületben

Budapest – Az Északi Evangélikus Egyházkerületben megvannak az esperesi, illetve egyházmegyei felügyelőválasztás eredményei. Íme a lista.
Bővebben

Fabiny Tamás és Prőhle Gergely Arany Jánosról

Budapest – Mit jelent ma Arany János lírája? Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő válaszolnak.
Bővebben

A pedagógusok digitális módszertani kultúráját fejlesztik Nyíregyházán is

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség mint konzorciumvezető és a Balatonboglár–Hács–Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség és a Magyarországi Evangélikus Egyház mint konzorciumi partnerek sikeresen útjára indították a Hármas-kötés – Digitális közösségben gyermekeink jövőjéért című, közel 80 millió forintos programot.
Bővebben

Úszunk a boldogságban

Piliscsaba – Hosszú idő után újra látogatható lesz az uszoda Piliscsabán. Ünnepélyes megnyitót tartott 2018. június 6-án a Fébé Evangélikus Szeretetszolgálat – érthető az öröm.
Bővebben

A hetvenéves Izraelről tanácskoztak a debreceni zsinagógában

Debrecen – Izrael a központi témája a Pásti utcai zsinagógában pénteken kezdődött, idén 19. alkalommal megrendezett konferenciának. A Debreceni Zsidó Hitközség, a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesülete és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) által szervezett Sorsfordulók – Izrael 70 című tanácskozás nyitórendezvényén számos felekezet vezetője felszólalt.
Bővebben

Oldalak