– hangzik a kerület lutheri ihletésű jelmondata. A megőrizni és megújítani szópár elsőre talán furcsának tűnhet, de történeti szempontból sem lehetett volna találóbb üzenetet választani az egyházkerületünk számára. A Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerülete a mai formájában csupán
2000 óta létezik. Az egyházkerülethez tartozó területek így ebben a formában soha nem alkottak korábban egy közösséget. Ennek ellenére a reformáció magyarországi megjelenése óta eltelt évszázadok során mégis sok szállal kötődtek egymáshoz. A 2000-es évek óta az egyházkerület egyik fontos hivatása ezeket a történelmi kapcsolatokat megőrizve az új kereteket a régire építő, újult tartalommal megtölteni.

A magyarországi reformáció egyik fontos színtere a mai északi egyházkerület területére esett (Eger, Tokaj, Debrecen). Olyan kiemelkedő elődök működtek itt, mint Huszár Gál vagy Bornemisza Péter. A lutheri hitelvek szerint élőket először az 1610-es zsolnai zsinat szervezte egyházi keretek közé. Itt a tíz vármegye evangélikusai gyűltek össze, három szuperintendenciát hoztak létre: Liptó, Árva, Trencsén vármegyék, Turóc, Nógrád, Zólyom, Hont vármegyék és Bars, Nyitra, Pozsony vármegyék területéből. A tolnai zsinat rendelkezései máig kihatnak egyházi életünkre. Ekkor született meg az egyházkerületi rendszer, a világiak és lelkészek együttműködése az egyházkormányzatban. A zsinat fontosnak érezte az anyanyelviség védelmét is, ezért a szuperintendensek mellé inspektorokat választott (két német és egy magyar nyelvűt), aki a hívekkel saját nyelvükön tud beszélni.

A török kiűzése után átalakult az ország közigazgatása, melyet Pozsony központból a Habsburg-adminisztráció négy nagy kerületre osztott: Dunáninnen (Felvidék nyugati része), Tiszáninnen (Felvidék keleti része), Dunántúl és Tiszántúl. Ekkor jött létre az evangélikus egyházat is meghatározó négykerületes rendszer, melyet a II. Carolina Resolutio rögzített 1734-ben. A dunántúli egyházkerület, a dunáninneni egyházkerület, amelyhez Pozsony, Nyitra, Trencsén, Liptó, Turóc evangélikussága került, a bányai egyházkerület, ami Zólyom, Hont, Bars, Nógrád vármegyékből, illetve a felszabaduló és folyamatosan újra települő Duna–Tisza közéből és dél-magyarországi területekből állt, valamint a tiszai egyházkerület, melynek részei a hat szepesi-sárosi szabad királyi város, Gömör vármegye, Abaúj-Zemplén-Szabolcs vármegyék, sőt 1880-as évektől a brassói egyházmegye és ennek révén a hétfalusi csángók is idetartoztak.

1894-ben a budapesti zsinaton a szlovák nemzeti törekvések visszaszorítása miatt mesterségesen átszabták az egyházkerületi határokat. A szlovák többségű dunáninneni területhez kapcsolták Nógrádot, Hontot, Barsot és Fejér-Komáromot.

A trianoni békeszerződés következtében az ország jelentős területi veszteségeket szenvedett, de az evangélikus egyházkerületi határokat, mivel azt a trianoni szerződés elismerésének érezték, nem módosították, így azonban egyenlőtlen lett az egyházkerületek súlya.

A II. világháborút követően a kommunista államhatalom nyomására ismét megváltozott az egyház szervezeti struktúrája. 1952-ben eltörölték a négykerületes rendszert, és helyette az országot a földrajzi és történelmi szempontokat figyelmen kívül hagyva kettévágták, és megalakították az északi és déli kerületet. Mindkettőnek a központja Budapest lett. Majd a rendszerváltást követően 2000-ben született meg a mai három egyházkerületes struktúra.

A történelmi előzményekből is látszik, hogy fontos, és nem is lehetetlen megtalálni azokat a tényezőket, melyek összefoghatják az északi egyházkerület híveit. Ilyen egyrészt a sok helyütt erős szlovák hagyomány, mely máig ható erős közösségmegtartó- és formáló erő. Ugyanakkor az egyházkerület jelentős része hasonló demográfiai, gazdasági problémákra keresi a megoldásokat (kis falvak elöregedés, elnéptelenedése, a hagyományos nagy gyülekezetek fogyása, romaintegráció, a misszió lehetőségei.) Ezekre a kérdésekre kész válaszaink nincsenek, nem is lehetnek, de imádságos szívvel hordozva egyházkerületünk ügyeit rátalálhatunk a megoldás felé vezető útra. Kiépült intézményrendszerünk (iskoláink, óvodáink, diakóniai intézményeink) mind jó kiinduló pontként szolgálhatnak, melyeken keresztül elérhetjük az egyházkerület területén élőket.

Források:

Czenth Miklós: Régi egyházkerületek nyomában. https://zope.lutheran.hu/ujsagok/evelet/archivum/2006/06/061

Kovács Rudolf Zoltán: Kényszerpályák mentén – az 1952-es evangélikus egyházszervezeti átalakítás története. https://ujkor.hu/content/kenyszerpalyak-menten-az-1952-es-evangelikus-egyhazszervezeti-atalakitas-tortenete

Őrállók. Szerk. Detre János. https://medit.lutheran.hu/files/detre_janos_szerk_orallok_2006.pdf

Fabiny Tibor: A Magyarországi Evangélikus Egyház rövid története. Budapest, Evangélikus Sajtóosztály, 1997.

Az egyházkerület logója
Gazdag szimbolikájával még egy logó is prédikálhat. A kereszt áll hitünk középpontjában, és ilyenkor arra emlékeztet, hogy a betlehemi jászol és a golgotai kereszt ugyanabból a fából van faragva. A rajzon látható kör a teljességet jelképezi, és a mi esetünkben utalhat a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületére, amelyben – mint Krisztus egyetemes egyházának tagjai – szolgálatunkat végezzük. A rajz magában rejti továbbá a Krisztus-monogramot, ezt az őskeresztény jelképet.