Meglelt testvérek
felügyelői jelentés a 2023-as évről
és a 2018-2024-es időszakról
Dr. Fábri György
egyházkerületi felügyelő
Magyarországi Evangélikus Egyház – Északi Egyházkerület
Eseményekben bővelkedő év telt el a 2023-as jelentésem óta, de ennél számunkra talán még fontosabb, hogy
belátásokkal is gazdagodhattunk: a Jóisten kegyelme hozzásegített minket ahhoz, megtapasztaljuk
gondoskodását, és a saját gyengeségeinket mind őszintébben lássuk. A körülöttünk zajló történések is imádkozni
s egyben megérteni szükséges helyezetek sorát hozták elénk – akár jó, akár rossz, esetenként szörnyűséges
hírekkel.
A szomszédságunkban dúló háború okozta szenvedések nem enyhültek, s nem is látszik a megnyugvás a
megtámadott Ukrajnában élő embertársaink számára. Ma már úgy látszik, nem is elég a döntéshozók
bölcsességért, önmérsékletéért imádkoznunk, hanem valóban az Úrtól jövő beavatkozás segíthet csak végére
érni az ott élők szenvedéseinek. A mi dolgunk ebben, hogy ne fásuljunk bele sem a segítésbe és szolidaritásba
az ott nélkülöző vagy hozzánk menekülök iránt, sem a morális megítélés egyértelműségébe az agresszióval
szemben.
Azonban a nagyvilágban tomboló gyűlölködés egyre csak terjed: a Szentföldön ősszel Izraelt ért brutális
terrortámadás, aminek nyomán milliók szenvedését okozó erőszakspirál indult el, az egyik, drámai példája annak,
hogy a világ bizonytalanságai és a megoldást sohasem hozó gyilkolás, agresszió kéz a kézben járnak.
Nekünk, mindezekhez képest nyugalomban és biztonságban élő keresztényeknek persze nem a világpolitikai
okoskodás, hanem először és sokadszor is az imádság a legfőbb dolgunk mindezzel. Ez segíthet értelmeznünk
és értenünk Teremtőnk szándékait, hogy mire is küldött el minket a mai viszonyok között, helyén kezelni a magunk
problémáit és utat szabni közösségeinknek, gyülekezeteinknek, egyházunknak. Ahogyan egy éve fogalmaztam
és amit mindannyiunk közös feladatának tartok: „a világ ilyenténképpeni alakulásait megérteni és megélni
evangélikus keresztényként úgy lehet esélyünk, ha mindenekelőtt és mindenekfelett teológiai, hitéleti
megújulásunk áll a középpontban”.
Jelentésem szorosam illeszkedik elnöktársam, Tamás püspök beszámolójához – ahogyan munkánk is ugyanilyen
folyamatos egyeztetéssel zajlott az év során. Ahogyan hallottuk, ő a pásztorolási szolgálata mellett bemutatta a
legfontosabb történéseket – én az egyházkerület és gyülekezetek működési és döntéshozatali folyamataira
irányítom rá figyelmünket.
1. Hitmegélési – teológiai folyamataink
Bár első pillantásra szervezeti-anyagi ügyekről számolok be, ezeknek kifejezetten a teológiai-ekleziológiai
tartalmát szeretném kiemelni:
a; Immáron túljutva a járványos időszak megtorpanásán, folytatódott a gyülekezeti munkatársképzés és a
presbiterképzés is. Nagy öröm, hogy ezeken igen sokan vettek részt, előbbin például tavalyig másfélszázan
végezték el, köztük az Északi Egyházkerületből is számosan. Azért tartom fontosnak, hogy erről szó essék
jelentésemben, mert az egyházkerületi vezetés folyamatosan szorgalmazza a lelkészek gyülekezetvezetési
munkájának „profiltisztítását”, azaz, hogy a világi testvérek vállaljanak mind nagyobb részt a szerevezési
munkából. De ennél is lényegesebb az általános közös felelősségvállalásunk a misszióban, gyülekezeti
hitéletben. Ez ugyanis az egyetemes papság lutheri tanításán nyugszik, ami mostanára már római katolikus
testvéreknél is egyre nagyobb teret nyer – fura volna, ha a „kanyarban előznének” minket etekintetben.
b; Fél évtizeddel ezelőtt hirdette meg zsinatunk a gyülekezetek hitéleti működésének gazdasági önfelelősségi
programját. A zsinat februárban áttekintette az általam összeállított kimutatásokat és megállapíthattuk, hogy
bár egyenetlenül, de összességében folyamatosan emelkedett az egyéni áldozatvállalás mértéke. Mielőtt a
számokat ismertetem, hangsúlyozom, hogy nem pusztán gazdasági kérdés, hanem az önfenntartásnak és
anyagi áldozatvállalásnak teológiai és ekleziológiai indokoltsága van. „Ahol a ti kincsetek, ott van szívetek”.
(Máté 6.21)
A nemrégiben sorra került zsinat számára készült országos összesítésben azt látjuk, hogy a egyháztagjaink
komolyan vették az önfelelősség elvét, hiszen gyülekezeteink alapműködésének és hitéleti munkájának a
finanszírozottsága a 2018-as 81%.ról közel 93%-ra emelkedett. Ezen belül a rendszeres egyéni
áldozatvállalást jelentő egyházfenntartói járulék és perselypénz egy főre vetített mértéke cca 11ezer Ft-ról cca
15ezer Ft-ra nőtt, tehát közel harmadával lett több, összességben pedig negyedével lett nagyobb ez az összeg.
Egyházkerületünkben hasonló folyamtok játszódtak le. A teljes finanszírtozottság 94%-ról 100%-ra nőtt, de
ezen belül rendkívül nagyok a különbségek. Az egy főre vetített személyes áldozatvállalás 12.708 Ft-ról 18.804
Ft-ra emelkedett, ami szintén másfélszeres növekedés.
c; Mindehhez szorosan kapcsolódnak népmozgalmi folyamataink, amelyekről a népszámlálási adatok további
visszajelzéseket adtak. Ezekről az elmúlt hónapokban több fórumon is számot adtam, az egyházmegyékhez
is eljuttattuk, ezért itt csak emlékeztetőül idézem fel a legfontosabb, egyházkerületünkre vonatkozó
tanulságokat. Egyházkerületünkben az országos átlagnál kisebb, 14,5%-os volt a magukat evangélikusnak
vallók csökkenése. Összes veszteségünk 9700 fő.
2. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást”
Mivel nem egy önkéntes egylet tagjaiként vagyunk együtt, hanem Krisztus tanítványaiként vagyunk keresztények,
ennek a tanításnak a fényében tekintem át szervezeti működésünket.
Elnöktársam több fontos eseményt is jelzett, melyek erősítették közösségünket. Csömöri gyülekezeti tagként
engedjétek meg, hogy külön is hálás szívvel köszönjem meg mindenki közreműködését, részvételét a Találkozó
Veled eseményén – beszámolhatok róla, hogy igazi gyülekezeterősítő volt vendégül látni az egyházkerületi
testvéreket! A konfirmandustalálkozó nekem is személyes élményt adott azzal, hogy megtapasztalhattuk a
fiatalok önszerveződésének erejét – és ott jelenthettük be, hogy a Szélrózsa idén egyházkerületünkben,
Nyíregyházán lesz, köszönet a kiváló pályázatért Laborczi Géza testvérünknek és csapatának és kérem,
imádságunkkal és közvetlen közreműködéssel is támogassuk munkájukat! A révfülöpi országos felügyelői
találkozón örömmel találkozhattunk északi testvéreinkkel újra!
A szeretet és testvériesség megannyi áldását tapasztalhattuk azokban a fejlesztésekben, amelyekről Tamás
püspök beszélt. Azt kérem mindannyiunktól, hogy az ünnepi örömök után is hordozzuk imádságunkban
Piliscsaba, Salgótarján, Lágymányos és a többi fejlesztés gyülekezeteit, hálát adva a lelkész és világi testvérek
munkájáért.
Nem ennyire látványos, de hálásan jelenthetem, hogy az egyházkerületünk fórumai rendben, feszültségektől
menetesen, egymásra odafigyelve, támogatóan működtek. A megyei elnökségek tanácskozásai, az őszi
Közgyűlésünk vagy a különféle közvetlen tanácskozások hangulata, hangneme és lelkisége igazi keresztény
közösségé tette együttműködéseinket, köszönet mindenkinek érte. A döntéseket igyekeztünk végrehajtani, a
leginkább érzékeny ügyben, a Borsod-Hevesi Egyházmegye jövőjéről való gondolkodásban is előbbre jutottunk,
erről külön napirendben lesz szó. Ide is kapcsolódik ez az aggodalmas jelzésem, hogy az egyházmegyék
találkozóinkon való aktivitásában egyenetlenségeket tapasztaltunk, de erről tudunk majd az adott témánál
beszélni.
Egyetlen döntésünket emelem ki az elmúlt egy évből: törvényeinknek megfelelően az egyházkerületi közgyűlés
döntött arról, támogatja-e Fabiny Tamás püspök testvérünk szolgálatának kétéves meghosszabbítását. Az
egyhangú pozitív döntésünk erre alapot adott és Istennek hála, valamint a gondos kezelésnek és a testvérek
imáinak köszönet, amiért Tamás püspök a szükséges lábadozás nyomán már derűs facebook-bejegyzésben
utalhatott a februári „65”-re, szolgálatát pedig mi is igénybe vehetjük még két éven át. A Gondviselés kísérje
továbbra is!
Nincs mindig így, de most összességében hasonló jó lelkületű alapműködésről számolhatok be az országos
testületeket illetően is. Jelentem, hogy a zsinati és országos presbitériumi munkában az elmúlt egy évben is
igyekeztem egyszerre képviselni az egész egyházért viselt felelősséget és az egyházkerületi szempontokat.
Legfontosabb zsinati előterjesztéseim a gazdasági önfelelősség programjának folytatását illetve a népszámlálási
tanulságok továbbvitelét érintette, utóbbi ügyben egy munkacsoport létrehozásával bízott meg a zsinat. Több
korábbi előterjesztésem nyomán tárgyalta a zsinat a lelkészi utánpótlás, a gyülekezeti erőforrástérkép illetve a
plántálás kérdéseit, erről Tamás püspök beszámolt. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem vezetési válságának
megoldásában az egyéves megbízás és a mostani pályázati kiírás formálódását képviseltem. Támogattam a
pedagógusok egyszeri bérkiegészítését, azzal, hogy az országos gondot jelentő problémára rendszerszintű
megoldást kel szorgalmaznunk, őszintén szembenézve azzal a ténnyel, hogy az intézményfenntartási státusunk
merőben korlátozott, hiszen nem saját forrásokból finanszírozzuk iskoláinkat. A Tamás püspök által is említett
LÉM-kérdésben többször is kifejtettem határozott álláspontomat arról, hogy a gyülekezeteknek és az
egyházvezetésnek közösen kell valamilyen eszközrendszerrel rendelkeznie a lelkészi működés értékelésének
következtetései érdemi levonásához.
Hálával, de részint fájdalommal kell szólnom néhány gyülekezeti ügyünkről. Köszönet Keczkó Pál esperes
testvérünknek, aki következetes és állhatatos munkával végigvitte a csillaghegyi gyülekezet lelkészválasztását, a
törvényeinknek megfelelően. Szervezeti tanulságok és reménység szerint személyes belátásaink, bűnvallásaink
is fakadnak majd ebből a gyakran feszültségekkel teli történetből. Ezzel szemben mély szomorúsággal és
javarészt tehetetlenséggel vagyunk benne az egyre csak elmérgesedő indulatokkal terhelt Miskolc-Belvárosi
gyülekezet békétlenségében. Jelentenem kell a közgyűlésnek, hogy nem hogy nem tudtunk előrelépni a
megoldásban, hanem már országos testületeink szintjén is botránykővé vált ez az ügy. Feljelentések,
szeretettelen vádaskodások sorjáznak, miközben a gyülekezet leépül, egyre többen kerülik el mindezt.
Adminisztratív eszközeink igencsak csekélyek, imádságaink eddig kevésnek bizonyultak. Ami a formális
lépéseket illeti, azt egyházunk jogszolgáltatása el fogja látni, nekünk annyi eszközünk maradt, hogy
megszólítással forduljunk a gyülekezet még kitartó tagjaihoz a közösség fenntarthatósága érdekében. Ezt meg
fogjuk tenni, szeretettel és elfogulatlanul, de igen határozottan kiállva a testvériességet megbontó, az egyéni
érdekeket és rosszakaratot a gyülekezeti-egyházi jó rend ellen fordító törekvésekkel szemben.
3. Választunk
Valójában minden nap ezt tesszük, de itt, az egyházban most ennek a cselekvésünknek kiemelt jelentősége van.
Egy évvel ezelőtt is nagy hangsúllyal szóltam az általános tisztújítás fontosságáról és jeleztem, hogy igyekszünk
segíteni a gyülekezetek munkáját ebben. A már említtet felügyelői találkozón, a különféle szűkebb vagy tágabb
fórumokon ezt meg is tettük, onnantól kezdve, hogy zsinatunk felhívást fogadott el tavaly májusban, odáig, hogy
jogértelmezési támogatásban is közreműködtünk. Mostani tudásunk szerint a gyülekezeti választások rendben
zajlanak, bízom benne, hogy a törvényi határidőig, azaz e hónap végéig mindez rendben be is fejeződik.
Az egyházmegyei és országos testületi választások azonban még előttünk vannak, ezért, a zsinati állásfoglalásnak
megfelelően, fontosnak tartom felhívni a figyelmünket néhány megfontolásra. Nem vagyok híve a
kvótarendszernek, ezért a józan belátásunkat hívom segítségül. Jó látni, hogy a gyülekezeti presbitériumok egyre
inkább leképezik az aktív gyülekezeti tagok összetételét a nemi arányokat tekintve. Csömöri gyerekként, ahol
köztudomásúan először szolgált egyházunkban női felügyelő, örömmel jelenthetem, hogy asszonytestvéreink
kiválóan megállják helyüket a munkában és a döntéshozatalban is. Indokolt tehát, hogy a felsőbb
egyházkormányzati szinteken is kellő mértékben legyenek jelen, kérem, hogy figyeljünk erre a jelölések és
választások során. Azt a megszokott mantrát, miszerint mind több fiatalra kenne szükség, most nem hozom elő,
hiszen eziránti elköteleződésünk közös, ahogyan látjuk ennek akadályait is. Igyekezzünk közösen legyőzni
ezeket…
4. Év és évek
A tisztújítás egyben a ciklus lezárást is jelenti. S bár minden évben számot adtam munkámról, jogosnak érzem
az elvárást, hogy legalább nagy vonalakban áttekintsem az elmúlt hat évnyi szolgálatát, hiszen ez az utolsó
közgyűlésünk ebben az összetételeben és számomra megtisztelő volt Önökkel, Veletek együtt szolgálni az
egyház ügyét.
Második kerületi felügyelői ciklusomra és ötvenes éveim közepére már letisztultabb lett, mi az, amivel igazán
hasznára lehetek ennek a közösségnek és miben kevésbé. Utóbbit illetően a protokolláris és netwörkölési
készségeket említem első helyen, ezek fontossága és érdekessége alig érint meg. Az adminisztratív pontosság
sem sajátom – külön köszönet a püspöki hivatal munkatársainak, hogy ez ügyben igazi keresztényi türelemmel
viselték működésemet. És ha már a keresztényi türelem: bizonyos, hogy a konfliktusok során tanúsított
fellépéseimben, elvi ridegségű elgondolásaimban és határozott kontúrú véleménykifejezéseimben lényegesen
kevesebb a megértés, szeretetkifejezés, nyugalom, mint amennyi kívánatos, elvárható és helyénvaló lenne.
Ezúton is kérem mindenki bocsánatát, akiket ezzel túlzott nyomás alá helyeztem volna.
Amivel hasznosabban szolgálhattam közösségünket, az a döntéshozatalban és koncepciók alkotásában végzett
munkám. Írásos jelentésem mellékletében majd olvasható lesz azoknak az előterjesztéseknek a felsorolása,
amelyeket akár a zsinaton, akár az Országos Presbitériumban tettem, néhányat az előbb is említtetem. Ezek
száma és tartalma alapján elmondhatom, hogy a felügyelőjelölti programomban vállalat aktivitást jórészt sikerült
teljesítenem. Különösen fontosnak tartottam az egyházi oktatás, a kommunikáció és a társadalmi státuszunk
témáihoz való kapcsolódást
A civil foglalkozásomból adódó lehetőségekkel élve kezdeményeztem és valósítottam meg számos elemzési és
kutatási munkát, hozzájárulva ezzel az adatalapú döntéshozatalhoz és szándékaim szerint ösztönöztem egyházi
önismeretünk erősödését. Középiskoláink tanulóinak hitmegélése, az evangélikus értékrend, az evangélikus
identitás, adatbázisaink mélyelemzései voltak a legfontosabb ilyen munkák. Ezen kutatásokról, adatbáziselemzésekről
bőséggel számot adtam ezen a fórumon és a sok gyülekezeti meghívás során is, amiket külön
köszönök. Azért is örülök, hogy ez a megközelítés egyre inkább teret nyert egyházunkban, mert önmagán
túlmutatva az istenhit és tudomány összetartozásának demonstrálása is lehetett egyben. Mindezt folytatva,
idéntől valláspszichológiai irányokkal fejlesztjük tovább a kutatási munkát.
Mindennél sokkal fontosabb a számomra, amit kaptam ettől a második hat évtől, gyülekezeteinktől,
vezetőtársaktól, lelkészektől, felügyelőktől, presbiterektől, gyülekezeti tagoktól, tőletek. Testvéri elfogadást, értő
és türelmes együttműködéseket, óvó és intő szavakat, felrázó tanúságtételeket, megérintő igehirdetéseket –
magyarán egyházi közösséget. Akár felügyelői szolgálatom hatékonyságát, akár személyes hitfejlődésemet,
hitmegélésemet tekintem, ettől kaptam a legtöbbet. Hála és köszönet érte.
Végezetül kiemelten szeretnék szólni ennek a hat évnek számomra legnagyobb tanulságáról az egyházi
szolgálatomat illetően – s ennek már jövőbe mutató érvénye van. Az elmúlt három jelentésemben egyre
hangsúlyosabban beszéltem arról, hogy egyházi közösségünk számára a szervezeti-gazdasági ügyeknél, azokat
is megalapozva sokkal fontosabbnak látom a lelkiségi-hitmegélési, teológiai frissülést, szembenézést, előrelépést.
Ezt a magam szolgálatára is vonatkoztatom. Áldás, hogy sokatokkal folytatott testvéri együttlét, közös imádság
vagy akár vita során formálódott egyre inkább ez a meggyőződésem. Külön is hálát érzek, hogy olyan teológusok,
lelkészek tiszteltek meg gondolataikkal, reflexióikkal, mint sokak között Fabiny Tamás, Krámer György,
Hafenscher Károly, Kendeh Péter testvéreim, de talán még fontosabbak az olyan személyes egymásrafigyelések,
mint például egy Isten előtt ismert istenkereső testvérünk ösztönző, inspiráló kérdései, felvetései, közös
igeolvasásaink az elmúlt időkben.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy az egyház jövője első helyen nem a hierarchiákban, szervezeti
gyűrközésekben formálódik. Természetesen tenni kell dolgunkat itt is, becsülettel és mind hatékonyabban, de a fő
kérdés számomra, hogy megtalálják-e egymást a fundamentumokról, Krisztus követéséről, személyes
bűnösségünkről és megváltottságunkról, sötétségeinkről és a Krisztus világosságáról, társadalmi helyünkről
hasonlóan gondolkodó, egymást és egyházunk egész népét, valamint a körülöttünk levőket saját nyelvünkön, nem
a politika vagy a média nyelvét használva megszólítani akaró és képes evangélikusok, keresztények?
Erre a kérdésre igyekszem keresni a választ továbbiakban, erre hívlak Benneteket is!
Mindennek alapján kérem a tisztelt közgyűlési tagoktól jelentésem elfogadását!
Erős vár a mi Istenünk!
Csömör, 2024. március 7.
Dr. Fábri György
egyházkerületi felügyelő