Már 2003-ban tervben volt egy Evangélikus Egészségügyi Központ létrehozása

Létrehozva: 2018.07.11. 08:31, frissítve: 2018.07.11. 08:31
Forrás: Duna Televízió, youtube.com/lutheranhu
Budapest – A napokban osztottuk meg azt a hírt, hogy a kormány nemrégiben meghozott döntése alapján megkezdődhet az evangélikus kórház tervezése. Az intézmény létrehozásának gondolata több mint másfél évtizeddel ezelőtt vetődött fel, még 2003-ban a Duna Televízió Isten kezében című műsorában. Azóta sok minden másként alakult ahhoz képest, ahogy akkor remélte egyházunk vezetősége, ezzel együtt a parázs nem aludt ki, és most egy új lehetőség körvonalazódik. Mindezzel együtt érdemes feleleveníteni az egykori terveket is.

2003-ban nyilvános fórumot rendezett az evangélikus egyház a budapesti Deák téri templomban, melynek témája egy egészségügyi képzési központ kialakítása volt az akkori Sportegészségügyi Intézet területén az evangélikus egyház működtetésével. A tervekben szerepelt, hogy az időskorúak gondozása és a fogyatékkal élők rehabilitálását elősegítő tevékenység mellett egy középfokú szakképesítést adó iskolát is működtetnének itt.

A műsorban megszólalt többek között Szebik Imre evangélikus püspök, Fabiny Tibor egyháztörténész, Taschner Erzsébet, a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület megbízott főnökasszonya, Cserháti Péter baleseti sebész (a koncepció lényegének kidolgozója), Nagy Zoltán főigazgató főorvos (OPNI), Mihályi Zoltánné oktatási osztályvezető, Frenkl Róbert országos felügyelő, Tahy Árpád főigazgató (Szent Ferenc Kórház), Manninger Jenő nyugalmazott egyetemi tanár, Velkey György megbízott főigazgató (Bethesda Gyermekkórház), Hermann Schönauer rektor (Neuendettelsaui Diakóniai Központ), Walter Gebhardt, az Europa Institut vezetője (Németország) és Brooser Gábor nyugalmazott egyetemi tanár.

Szerkesztő-riporter: Fabiny Tamás, operatőr: Mencseli Tibor, rendező: Tóth Béla.