Fabiny püspök: „Nem helyes, ha az egyház úgy érzi, a hatalom oldalán a helye"

hvg.hu: Azt mondta, miután legutóbb interjút adott a Népszabadságnak, kapott hideget-meleget is. Mit viseltek nehezen a bírálói?

Fabiny Tamás: Azért sokkal több pozitív visszajelzést kaptam! Ugyanakkor még mindig  szokatlan – egyházon belül és egyházi körökön kívül is –, hogy egy püspök nem csak szorosan vett hitéleti ügyekről nyilatkozik. Persze tudom, hogy legfőbb feladatom a lelkiekkel foglalkozás, de úgy érzem, egyházi emberként meg kell szólalnom közéleti kérdésekben is. Ezt az egyházban sokan túl világiasnak tartják, míg világi körök inkább visszaszuszakolnának a sekrestyébe.

hvg.hu: Nincs itt ellentmondás az egyházi bírálói részéről? Hiszen önt kritizálták a politizálás miatt, miközben gyakran látni, hogy egyes egyházfők a megnyilatkozásaikkal éppen a hatalomhoz dörgölőznek, nyíltan pártok mellett állnak ki?

F. T.: Szememre is vetették, hogy én azt mondom, ne politizáljon az egyház, de közben ezzel én magam is politizálok. Persze az egyháznak nem egy konkrét párt mellett kell letennie a voksát. A szavazófülke magányában én attól még lehetek Fidesz- vagy MSZP-szavazó. Azt már régen felismertem, hogy a híveim között a pártpreferenciát tekintve is nagyon sokféle politikai kötődés van, és nekem erre tekintettel kell lennem, kivéve persze a szélsőségeket, mert azokra nem akarok tekintettel lenni. De ezen túl legyen valaki liberális, szocialista, vagy konzervatív, helye kell, hogy legyen az egyházban. A politikai és a közéleti kereszténység fogalmát ugyanakkor valóban érdemes egymással szembeállítani. Előbbin azt értem, hogy egy paternalista csoport hajlamot érez arra, hogy maga alá gyűrje az egyházat, és az egyház egy részében is megvan a hajlam a dörgölőzésre. Nem helyes, ha az egyház úgy érzi, a hatalom oldalán a helye. Pontosabban, ha a hatalom – mindegy, hogy milyen színezetű – kész a gyengék és elesettek védelmére, akkor természetesen amellé az egyház is nyugodt szívvel állhat oda.

hvg.hu: De a jelenlegi hatalom, amely a KDNP révén „hivatalosan” is keresztény elkötelezettségűnek vallja magát, pántlikának használja az egyházat saját politikai céljai megvalósításában, miközben – elég a hajléktalanok kriminalizálására, vagy a szociálpolitikára gondolni – enyhén szólva nem a gyengék és elesettek védelme a legfőbb célja.

F. T.: Ezért van szükségünk ránk, egyházakra.

hvg.hu: Önök a fügefalevél?

F. T.: Nem fügefalevél, hanem lényeges korrektívum, melynek az a feladata, hogy kritikát gyakoroljon. A kritikus szolidaritás fogalmából én hol a kritikát, hol a szolidaritás vállalását húzom alá. A Sándor-palotában nemrég Áder Jánossal, Kövér Lászlóval és Orbán Viktorral is volt alkalmam találkozni, ott sem éreztem ellentmondásosnak, hogy egy asztalhoz üljek, sőt lényeges kérdésekről beszélgessek velük, még ha máskor némelyek szerint „ekézem” is őket. Ez utóbbit én nem így nevezném, hanem az egyház prófétai szolgálata részének tekintem.

hvg.hu: És miről kérdezte önt Orbán Viktor?

F. T.: Azt kérdezte, „Püspök urak, mi újság vidéken?”, mert tudta, hogy én az ország északkeleti részén is tevékenykedem. Hát én elmondtam neki, hogy sok hely van, ahol a templom is üresen marad, és sok helyen már a kocsma is. Tovább kellene javítani a közbiztonságot, és még több munkahelyet kellene teremteni. Ezzel próbáltam őt szembesíteni. Ha több időnk lett volna, szót emeltem volna nála Kishantos ügyében is. Történetesen évtizedek óta ismerem az egyébként evangélikus vallású Ács Sándornét, akinek vezetésével bio- és ökomódszerekkel egy sikeres mintagazdaság működik már vagy 15 éve. Mindez összhangban áll egyházunk teremtésvédelmi programjával. Most el akarják tőlük venni ezt a földet, és szétosztani olyan gazdák között, akiknek semmi kötődésük nincs ahhoz a földrészhez. Ez egyrészt emberileg igazságtalan, másrészt ellentmond a bibliai értékrendnek is. Visszatérve a Sándor-palotában tartott megbeszélésre, ott Áder Jánosnak a romakérdést is felvetettem, meséltem neki a mi szakkollégiumi hálózatunkról. Egyébként kifejezetten örültem neki, hogy egy adventi beszédében külön kitért arra, ne csak az ünnep fényét lássuk, de vegyük észre a mélységben élőket is.

hvg.hu: A hatalom észreveszi a mélységben élőket?

F. T.: A magunk mögött hagyott év csalódást jelentett, ezt a beszélgetésben sem rejtettem véka alá. A hajléktalanok kriminalizálása, a szociális temetés eredetileg tervezett formája – ezek botrányos, vállalhatatlan döntések, melyekkel kapcsolatban már hegyeztem a tollam egy publicisztikára. Lehet, hogy mögöttük jó szándék van, de egy jó adag végiggondolatlanság is. Ha a szociális temetést úgy valósítják meg, hogy a rokonoknak tényleg maguknak kell mosdatni a halottat, kivonszolni a koporsót, és megásni a sírt, akkor az kegyeletsértő. Ráadásul ezekben az ügyekben a kormány egyetlen észrevételünket sem vette figyelembe. (A kormány december közepén úgy döntött, hogy a szociális temetés újraszabályozását 2015-re halasztja – szerk.)  De azért itt el kell mondanom, hogy a jelenlegi ellenzék még inkább eszköznek használja, használta az egyházakat, és csak addig fontosak nekik, amíg beszélhetnek róluk. Így az ő kritikáik is hiteltelenek számomra. És valamennyi politikai pártra értem ezt a kritikát.

hvg.hu: Egyébként miért érzi úgy, hogy „ki kell írnia” magából ezeket a dolgokat? Most jelent meg a kötete a rádióba írt jegyzeteiről.

F. T.: Fontos megszólalási lehetőségnek tartom, hogy közrádióban  vasárnap reggelenként – felváltva másokkal – immár hat éve kínálhatok „lélektől lélekig” címmel amolyan lelki útravalót. Karácsony előtt a Luther Kiadó gondozásában több mint hetven ilyen írásom jelent meg. A CD-mellékleten Dresch Mihály szenzációs szaxofon-improvizációi egészítik ki az általam elmondottakat. Ezeket az üzeneteket próbálom mindig valamilyen aktualitáshoz kötni: adóbevallás, árvíz, terrorcselekedetek, hajléktalanok, romakérdés – és a konkrét heti aktualitást igyekszem biblikus és teológiai összefüggésekbe helyezni. Vagyis rezonálok a körülöttem levő világ dolgaira, ugyanakkor igyekszem a lehetséges megoldásokra egy tudatosan képviselt lelkiség segítségével rámutatni. Fontosnak érzem, hogy nemcsak társadalmi-közéleti, hanem egyházi kérdésekhez is kritikusan viszonyulok. Így beszélek például az egyház különféle betegségtüneteiről és gyakori bénultságáról, bénaságáról. A Kereszt fogantyú nélkül kötetcím pedig arra utal, hogy Jézus keresztjét nem lehet például egy elegáns bőrfogantyúval vinnünk, hanem azt igazán és kompromisszumok nélkül magunkra kell venni, mint ahogy Jézus is úgy vitte a keresztet, hogy az horzsolta őt, igazi szenvedést jelentett neki. Vagyis a kényelemszerető, sikerorientált konzumkereszténységet is bírálom ezzel. Luther egyébként így különbözteti meg a dicsőség és a kereszt teológiáját. Magam az utóbbi oldalán állok.

hvg.hu: Ha már szóba került Észak-Magyarország: mennyire érezni, hogy ezt a régiót régóta magára hagyták?

F. T.: Sokat utazom, és sok olyan országot láttam, ahol a szociális biztonságra sokkal jobban figyelnek a kormányok. Igaz, a romakérdés még a leggazdagabb, legfejlettebb országokban is gondot okoz. Éppen nemrég mondta nekem egy norvég püspöknő, hogy most kezdi megérteni, miért olyan súlyos a helyzet Magyarországon, mert egyre több roma van náluk is, és nem megy egyszerűen az integrációjuk. Vagy, hogy pozitív példát is mondjak, Brazíliában is voltam, és ott a kormányzat már régóta az egyházakkal szorosan összefogva igyekszik a legszegényebbeken segíteni. Ebből a közegből jön Ferenc pápa is, nem véletlen, hogy ő is ilyen érzékeny szociális kérdésekben. Németországban is: akármilyen kormányok vannak, azok erős szociális politikát visznek, az egyházakkal is összefogva. Nálunk a hatalom az egyházban csak a püspököket látja, nem hiszik el, hogy igenis tömegeket tudunk mozgósítani jó célokért, még akkor is, ha – és ezt önkritikusan meg kell állapítani – a templomaink nincsenek tele.

hvg.hu: Most viszont jön a választási kampány, ilyenkor egy magát keresztény-konzervatívnak deklaráló hatalom még erősebb kísértés érez, hogy „ölelő karjait” kinyújtsa az egyházak felé. Nem tart ettől?

F. T.: Azért már nem csak én, de több, más felekezetű püspök is jelezte, hogy távolságot kell tartani.

hvg.hu: Azért most is volt olyan időközi választás, ahol templomban kampányoltak.

F. T.: Ha így volt, rosszul tették. Az evangélikus templomokban ilyen biztosan nem fog történni. Mi egy párt mellett sem fogunk kiállni, de arra persze buzdítani fogjuk a híveket, hogy menjenek el szavazni. És azt sem hallgatjuk el, hogy ha ők maguk úgy látják, valamely párt programjában rokonságot találnak a kereszténység tanításával, akkor támogassák. De akkor az a párt tényleg bizonyítsa be, hogy komolyan is gondolja ezeket, nem csak beszél róluk.

hvg.hu: Van olyan párt, amelyik komolyan gondolja?

F. T.: Megint német példát hoznék…

hvg.hu: Tehát idehaza nincs.

F. T.: Idehaza kevésbé. Ezért örülnék, ha tanulnánk a német példából. Ott például Kirchentag-okat (egyházi napokat) tartanak pár évente, ahol nemcsak százezres tömeg vesz részt, hanem a papok és politikusok is eszmét cserélhetnek – kormánypártok, ellenzék egyaránt. Dialógus folyik, nem politikai beszédek. A dialógusra jó példa az általunk szervezett Asztali Beszélgetések, ahol egy lelkész vagy teológus és egy világi ember ül le egymással, a világi lehet egy művész, mint Konok Tamás festő, Esterházy Péter, Nádas Péter, Krasznahorkai László író, vagy a Tolcsvay László-Péreli Zsuzsa művészházaspár. Ezek nagyon gyümölcsöző beszélgetések, jobban meg tudjuk ismerni egymást. Mi is kilépünk abból a gettóból, ahová még mindig zárnak minket, vagy éppen mi magunkat, és nekik is ad egy ilyen „aha!”-élményt. Látják, hogy bár papok vagyunk, de nem kockák.

hvg.hu: Ahhoz mit szól, hogy focira nagyságrendekkel több pénz jut, mint szociális ellátásokra, segélyekre?

F. T.: Az én fiam is focizik, az akadémiáknak fontos szerepe lehet a nevelésben, ha a hátrányos helyzetű gyerekek is bejutnak. De ha a sajtóban közölt számok igazak, akkor azt kell mondjam, ha ennyit  tudunk a focira költeni, akkor ennek nagy részét a szociális ellátásban sokkal jobban fel lehetne használni.

hvg.hu: Mik a tapasztalataik a hittanoktatással kapcsolatban? Maguk az egyházi vezetők sem támogatták, hogy így vezessék ezt be.

F. T.: Valóban, mi nem így szerettük volna. A mostani helyzet nekünk azért sem könnyű, mert például egyetlen egyházközség területén van vagy húsz  iskola, ahol evangélikus hitoktatást igényelnének, nekünk sem pénzünk, sem emberünk nincs arra, hogy ezt az igényt lefedjük. Pedig meg lehet nézni a hittankönyveinket, fontos témákat dolgoznak fel, modern szemlélettel.

hvg.hu: Van olyan hittan könyv – igaz, nem evangélikus – amelyik például az azonos neműek kapcsolatát halálos bűnnek minősíti.

F. T.: Jól mondta, ez nem nálunk van. Mi még arra is vigyázunk, hogy a kereszténység tanításával kapcsolatban ne forduljanak elő antijudaista, pláne antiszemita megfogalmazások. Hiszen, ha ma valaki rövidzárlatosan értelmezi, hogy a „zsidók megölték Jézust” , és ezt egy gyerek hallja esetleg, akkor az nagyon sokat árt. Nekünk nem ilyen hittankönyveink vannak, nálunk nem agymosás van, hanem gondolkodásra, vitára késztetés. Úgy érzem, a mi köreinktől egyáltalán nem idegen a szabad gondolkodás erényének hangsúlyozása. Megint csak a német példát tudom mondani, ahol teljesen természetes a hit- vagy erkölcstan az oktatásban. Amíg van lehetőség érdemben választani a kettő között, nekem nincs kifogásom ellene. Ha jól tudnánk csinálni, jó lenne, de most sajnos nem tudjuk jól csinálni még. De mondok még egy utolsó német példát: ott szinte minden településnév-táblával együtt van egy másik is, ami a helység templomait és a misék, valamint istentiszteletek időpontját mutatja, és senki nem hördül fel attól, hogy ez a világi állammal ellentétes lenne. Nekünk ehelyett agyament rovásírásos tábláink vannak.

hvg.hu: Pedig ezeket is magukat nagyon kereszténynek tartó önkormányzatok állítják fel. Ugyanezek az erők, akár maga a miniszterelnök is arról beszél, hogy „turulba született a nemzet”. Ezekkel mit tud az egyház kezdeni?

F. T.: Igen, és ebben az a legnevetségesebb, hogy a rovásírásnak aztán végképp semmi köze a kereszténységhez. A miniszterelnöknek is, remélem, vannak olyan tanácsadói, akik azt mondják, hogy turulozni talán nem helyes teológiailag, és nem kéne. Remélem, fog belőle tanulni. Hallottam egyszer egy olyan rettenetes polgármesteri szónoklatot egy turulszobor avatásán (nem hivatalosan voltam ott, hanem a gyerekeimért mentem egy egyházi programra, és ha már ott voltam, gyanútlanul megnéztem a szoboravatót), amiben a magát hangsúlyozottan keresztény elkötelezettségűnek mondó jóember a turulmadarat a Szentlélek galambjával ötvözte, valamint  Emesét és Szűz Máriát állította párba. Teológiailag egyszerűen botrányos volt, szóvá is tettem neki.

hvg.hu: Az egymás iránti türelem szempontjából romlott, vagy javult a helyzet a magunk mögött hagyott évben ön szerint?

F. T.: Nálunk ez az év különösen fontos volt ebből a szempontból. Van egy saját oktatási kiadványunk, ebben is részletesen foglalkoztunk azzal, hogy az iskoláinkban a toleranciára, a másik elfogadására nevelés minél nagyobb szerepet kapjon. Hogy ne csak szavakban legyünk befogadók, ténylegesen is, beleértve a romákat, a homoszexuálisokat, a fogyatékosokat, a zsidókat. Erre mondtam, hogy zéró toleranciát hirdetünk a türelmetlenséggel szemben, és kértem az iskoláink vezetőit: ha a legkisebb jelét látják annak, hogy valahol zsidóznak, cigányoznak, vagy – bocsánat a szóért, de nem tudom szebben mondani – buziznak, ott azonnal lépjenek fel ellene. De ez még csak negatívum, mi szeretnénk pozitív üzeneteket, példákat is sugallni. Tehát az egyházunkban szerintem javult a helyzet.

hvg.hu: És egyébként?

F. T.: Egyébként sajnos rosszabbodott. Most nem is egyszerűen a nagypolitikára utalok, hanem a hétköznapi morálra, aminek állapota szerintem egyre rosszabb, egyre kevésbé tudunk mit kezdeni bárkivel, aki más mint mi, legyen az akár egy fehér bottal járó, vagy egy kerekesszékes is. Talán az olyan kis dolgokban kezdődhet a társadalom megújulása, hogy észrevesszük a bajban levőt, és nem röstellünk segíteni. Hogy sok kis közösséget szervezünk, értelmes programokkal. Hogy tudunk valamint önzetlenül adni, viszonzást nem kérve érte. Hogy rájövünk arra, hogy az igazi szeretet nem értékkereső, hanem értékteremtő. Szeretném, ha az emberek az egyházakban is ilyen közösséget látnának.