Testvéreim és a nyáj

Létrehozva: 2019.01.12. 16:33, frissítve: 2019.01.21. 06:16
A Luther Kiadó gondozásában megjelent Fabiny Tamás püspök: Testvéreim és a nyáj – Körkép a világ evangélikusságáról 1. című könyve. Dr. Munib A. Younan püspök, a Lutheránus Világszövetség korábbi elnökének ajánlóját adjuk közre.

 

Örömmel ajánlom az olvasók figyelmébe ezt a kötetet dr. Fabiny Tamás püspök írásaival. Fabiny püspökkel 1981-ben ismerkedtünk meg, együtt szolgáltunk a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlése ifjúsági előtalálkozójának előkészítő csapatában. A munka során azon fáradoztunk, hogy jobban megérthessük egymást és a világot, amely akkor körülvett minket. Budapest abban az időben a vasfüggöny mögött feküdt. Arra jutottunk, hogy a világméretű evangélikus közösség tagjai nem érthetik meg az általuk átélt nehézségeket és elnyomást, csak ha személyesen látogatunk el hozzájuk.

A budapesti nagygyűlés jelentős esemény volt, mert a világ minden tájáról összegyűltek emberek, hogy az igazságról beszéljenek. Együtt próbáltuk megérteni a dél-afrikaiak vívódását az apartheidrendszerrel. Témánk a szabadságra és a megszabadításra koncentrált. Még táncoltunk is, tele voltunk reménnyel.

Nem tudhattuk, hogy öt év múlva összeomlik az apartheidrendszer. Azóta meg vagyok győződve arról, hogy az ökumenikus tanácsokban és nagygyűléseken való közös imádságnak ereje van. Talán nem látjuk, de a közös cselekvésben valódi erő rejlik.

A budapesti nagygyűlés fontos események tanúja volt. Akkor kezdtük el hangsúlyozni a nekem közti igazságosságot globális közösségünkben. Első lépésként kvótát hoztunk létre a női vezetők bevonása érdekében. Emellett elhatároltuk magunkat Luther zsidóellenes írásaitól. Ma talán ideje lenne, hogy Luther egyes iszlamofób nyilatkozataitól határolódjunk el.

A budapesti nagygyűlés után egy ideig nem találkoztunk Fabiny Tamással. De a batárság az LVSZ-en keresztül folytatódott. Örömmel vettem a meghívást a püspökké szentelésére. A stuttgarti nagygyűlésen újra találkoztunk, ahol a kelet-közép-európai régió vezetőjévé választották. Világos volt számomra, hogy Fabiny püspök elkötelezett Isten küldetése iránt a világban, az LVSZ keretein belül. Ez az elkötelezettség irányítja lépteit a kelet-közép-európai régióban, amely igen sokszínű.

Alelnökként rengeteg időt és energiát szentelt feladatának. Jól emlékszem, amikor Magyarország bezárta az országhatárt a menekültek előtt. Akkor Fabiny püspök mert prófétai hangon megszólalni, és azt mondta: ez nem az egyház hangja, mi befogadjuk a menekülteket. Az egyházak együttműködése motiválhat minket azáltal, hogy ha egyedül küzdünk is az igazságért, az evangélikus közösség erősít minket, és támogatja prófétai szerepvállalásunkat.

Ezért nem csak Fabiny püspök könyvét szeretném méltatni, de élete szolgálatát és tanúságtételét is. Írásaiból megtudhatjuk, hogy az egyház sosem állhat önmagában: mindig másokhoz kapcsolódva végzi szolgálatát. Ez a közös, holisztikus missziói küldetésünk alapja.

Isten áldja meg Fabiny püspököt és az általa közvetített üzenet útját!

Dr. Munib A. Younan püspök,
a Lutheránus Világszövettség elnöke (2010-2017)

 

Megvásárolható: 

Fabiny Tamás: Testvéreim és a nyáj – Körkép a világ evangélikusságáról 1.

Kiadási év: 2018

ISBN 978-963-380-146-8

Könyvkötés: kartonált fülekkel

Oldalszám: 184 oldal

Méret: 165×230 mm

Súly: 290 g

 

Rovat: Hirdetések