Létrehozva: 2017.12.18. 12:40, frissítve: 2017.12.20. 16:10
Szöveg és fotó: Demeter János
Bénye – A harangok Bényére jöttek címmel 2017. december 16-án délután képes falu- és egyháztörténeti előadást tartottak Bényén a gyülekezeti házban. Az előadás apropóját a reformáció 500. évfordulója, valamint az új, 2018-as gyülekezeti naptár adta. A kalendáriumot Sztodola Mihály nyugalmazott iskolaigazgató szerkesztette és a gyülekezet fenntartásában működő Kerekkocka Alapítvány adta ki.
Szép számmal vettek részt a remek előadáson, melynek végén Sztodola Mihály dedikálta is a naptárt.
A gyülekezet szorgos asszonykezeinek köszönhetően a bemutatót szeretetvendégség követte, melyet a Buday Zsolt lelkész által vezetett énekléssel és közös imádsággal zártak.