A főpásztor bevezető gondolataiban hálát adott azért, hogy a püspöksége elmúlt 15 éve alatt testvéri szeretettel imádkozhatott együtt a különböző felekezetű Krisztus-követőkkel egymásért, közös hitükért. Majd a 117. zsoltár szabadulásénekén – „az Úr jobbja emelt föl engem” –, valamint az idei imahét alapigéjén – „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6) – keresztül világított rá arra, hogy az Úr jobbja a szabadulásnak a legnagyszerűbb kifejezése, mert minden nyomorúságból, minden megkötöttségből képes kiszabadítani bennünket. Jézus bátorítása nyomán hiszünk abban, hogy bármit kérünk az Atyától Krisztus nevében, azt megkapjuk. Ahogy Pál apostol is ezzel a hittel beszélt a saját küldetéséről: „mindent megtehetek Ő általa, aki megerősít engem”.
A püspök megemlékezett a karibi térségben élő emberekről, akik fájdalmukat, nyomorúságukat a szívünkre tették, hogy együtt imádkozhassunk velük és értük. Őértük és minden emberért fohászkodott a keresztény világ, hogy az Úr szabadító jobbjának erejét minden ember érzékelje. A karibi népnek 500 év elteltével is fájó a múlt, mély nyomot hagyott a gyarmatosítás időszaka lelkükben, amely megpróbálta megfosztani őket önazonosságuktól, emberi méltóságuktól, szabadságuktól és rabszolgaságra ítélte őket. Az ő fájdalmaikhoz kapcsoljuk saját nehézségeinket, kiszolgáltatottságunkat.
„Azért imádkozzunk, hogy az ellenségeskedés, az előítélettől terhes gyűlölködés megkötözöttségéből, kiszolgáltatottságából, függőségéből szabadítson ki az Úr jobbja minket. Jézus a falakat lebontotta, és ránk bízta a kiengesztelődés szolgálatát. Mikor szabadulást kérünk az Úristentől, legyünk tudatában annak, hogy mi lehetünk a béke, a kiengesztelődés eszközei” – buzdította a jelenlévőket a főpásztor.
Hinnünk kell a megbékélésben, az Úr jobbjában és az Ő erejében, hogy kigyógyulhat ez a világ a gyűlöletből, az ellenségeskedésből, szeretetlenségből. Ne adjuk fel az Istenbe és embertársainkba vetett bizalmunkat, mert annyiszor megmutatta már az Úristen, hogy túl minden emberi okosságon, fondorlaton tud szabadulást adni; a jelenlévő felekezetek közös imádkozása is erre példa. A megyés püspök beszédét Jézus bátorító szavaival zárta: „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük, és amit az én nevemben kértek az Atyától, megadja nektek.”
Az elmélkedést követően Csuka Tamás protestáns tábori püspök adott hálát az imahétért, és Isten áldását kérte az egyházra, a felekezetekre, az azokban szolgáló testvérekre, majd közösen imádkozta az egész – immár egybeforrt – közösség a Miatyánkot.
Az imádságokban és a felolvasásokban közreműködött: Rózsa Katalin kórházlelkész, Detre János evangélikus lelkész, dr. Csáki Tibor és Rolik Róbert plébános atyák.
Az istentisztelet a különböző felekezetek vezetőinek áldásával zárult.
Az ökumenikus imahét Vácon a következő templomokban, imahelyeken került megrendezésre időrendi sorrendben: evangélikus templom, kisváci Regőczi-kápolna, deákvári római katolikus templom, baptista imaház, Vác-Alsóvárosi Református Missziói Egyházközség, valamint Vác-Felsővárosi Református Egyházközség temploma.