A záró imaalkalom mottója volt: „Az Úr összegyűjti a szétszórtakat a Föld négy széléről”. Az egység érdekében „újra át kell gondolnunk és meg kell erősítenünk szövetségünket a mindenható Istennel. Így tudunk szétszóródásunkban összekovácsolódni, így tudunk egységesen fellépni a világ előtt” – mondta az imaest indításaként a szertartást vezető Bodnár Máté református lelkipásztor.
Szocska A. Ábel görögkatolikus apostoli kormányzó igehirdetése során szövegközpontú evangéliumértelmezésével is az egység felé fordította a hívek tekintetét. Az egység felé, melyért egész héten együtt imádkoztak és áldozatot hoztak a nyíregyházi keresztény felekezetek tagjai az ökumenikus imahét során.
A felolvasott evangéliumi szakaszban megdöbbenve hallhattuk: maga Jézus Krisztus imádkozik értünk, mert tudja, hogy esendőek, törékenyek vagyunk, imádkozik értünk, hogy eggyé legyünk az Atyával, és eggyé legyünk egymás között.
„Mégis hogyan valósítható ez meg? Hogyan tudunk egyek lenni? Mi a kulcsa ennek az egységnek?” – tette fel a kérdést a hierarcha. A válasz megkereséséhez felolvasta János evangéliumának 21. fejezetéből a következő szakaszt (15–17):
„Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik. Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek? Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek. Erre így szólt hozzá: Legeltesd bárányaimat! Aztán másodszor is megkérdezte tőle: Simon, János fia, szeretsz engem? Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd juhaimat! Majd harmadszor is megkérdezte tőle: Simon, János fia, szeretsz? Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: Szeretsz engem? S így válaszolt: Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek. Jézus ismét azt mondta: Legeltesd juhaimat!
Erre az igeszakaszra reflektálva megállapítható, hogy Jézus látszólag nem rója fel Péternek, hogy elárulta őt, de megfogalmaz némi kritikát.
„Nem Péternek szólította tanítványát, hanem Simon, János fiának, azon a néven, amikor még nem volt tanítványa. Gyengéden, de őszintén visszautal arra, hogy nem olyan a kapcsolata Jézussal, mint volt. Simon nem kőszikla” – tárta fel a bibliai részlet jelentésének első rétegét a kormányzó.
A következő apró részlet szintén Jézus kritikai hangvételét sejteti: „Jobban szeretsz-e engem, mint ezek?”, visszautalva arra az időszakra, amikor Péter a kínszenvedésre készülő Jézusnak ezt mondta: „ha ezek el is árulnak téged, én biztos, hogy nem.”
Az evangéliumi tanítás kritikai értelméhez a görög eredetivel vitte legközelebb hallgatóságát Ábel atya. „Hiszen a görög nyelvben legalább négyféle formája van a szeretet kifejezésének:
Míg az első három ezek közül feltételhez kötött, elvárja a barátságot, a megbocsátást, a tetszést, az agapé csak úgy, feltételek nélkül szeret. Jézus, mikor Pétert kérdezi, a négyfajta szeretetforma közül ezt használja: „Agapas me?” Mintha ezt mondaná: feltétel nélkül, önzetlenül szeretsz engem? Péter válasza erre: „Filo se.” Szeretlek, de csak mint barátomat tudlak szeretni. Másodjára megismétlődik ugyanígy a dialógus.
Csak harmadjára módosul a kérdés igéje: „Filieis me?” Csak így szeretsz engem, mint a barátodat? Talán Péter szomorúsága is abból fakad harmadik válasza során, hogy gyengesége révén csak feltételekkel tud szeretni.
Krisztus kritikája ránk ugyanúgy vonatkozik. Hiszen – mint mondta a kormányzó – „milyen sokszor félreértelmezzük, mi a szeretet, milyen sokszor feltételekhez szabjuk a másik emberhez, felekezethez, házastársunkhoz fűződő kapcsolatunkat. Mindig elvárunk valamit, s szeretetünk álcába öltöztetett önzés.”
Talán így közeledünk egymáshoz az egyházak között is: a templomod, a szertartásod vagy viseleted megváltoztatásakor majd szeretni foglak. Képmutatásainkkal terhes szeretetünket ugyanakkor látja Jézus, és imádkozik értünk. Mert tudja jól, hogy gyöngék vagyunk. Hogy „a görögkatolikusok nem veszik le a fátylat az evangélikusok kedvéért, a rómaiak sem festik át a templomaikat a reformátusok miatt. De a szeretet nem is ezen múlik, az Atyával való kapcsolat nem ebből fakad” – zárta beszédét a kormányzó. – „Ha botladozunk is, szeretettel kell lennünk egymás iránt. Mert Jézus mindannyiunkat meg fog egyszer szólítani: szeretsz-e engem vagy: szerettétek-e egymást feltétel nélkül férjek és feleségek, szülők és gyermekek, vallási felekezetek; hogyan szeretitek egymást? S lehajtott fejjel ezt válaszolhatjuk: Uram, te mindent tudsz, tudod, hogy szeretlek.”
Az ökumenikus imahét utolsó alkalmán a jelenlévő felekezetek kórusai közös szolgálattal emelték énekükkel a szertartás fényét.
Az istentisztelet és talán az egész imahét méltó lezárásaként egy ősi magyar népdal fohászát énekelték az egybegyűltek.