A budapesti Gellért szálló Gobelin termében megtartott, a keresztény–keresztyén párbeszéd lehetőségeiről szóló konferencián, a társaság ügyvezető elnökeként felszólaló püspök úgy fogalmazott: az a fontos, hogy a más felekezetűekkel folytatott dialógus során ne a másikról, hanem a másikkal beszéljünk. Hozzátette ehhez, hogy Krisztus az eggyé válást, a külvilág számára látható egységet várja el követőitől. Walter Kasper teológust idézve a püspök három korszakra osztotta a kereszténység történetét: a katolicitás korára; a felekezetek, elváló irányzatok korára; és az ökumené korszakára. Ez utóbbit egy 1910-ben, az skóciai Edinburghban tartott missziói konferenciától számíthatjuk, ahol először mondták ki a résztvevők, hogy a keresztény felekezetek csak egymással összefogva közvetíthetik hitelesen Krisztus üzenetét. Az ökumenikus útkeresés hasonlóan jelentős mérföldköveként említette Fabiny Tamás azt, hogy Ferenc pápa 2016 októberében részt vett a svédországi Lundban megrendezett, a reformáció ötszázadik jubileumi évét megnyitó rendezvényen. Ferenc pápa új egységet hozott, s így a zarándok egyházként úton lévő keresztények új támogatást kaphatnak ahhoz, hogy közösen találjanak rá a kegyelemre, az irgalmasságra és a megtérésre – mondta az evangélikus elnök-püspök.
Mások mellett felszólalt még a tanácskozáson Beer Miklós. A Váci Katolikus Egyházmegye püspöke személyes emlékeit felidézve arról beszélt, hogy az ökumenikus törekvések példát adnak a világ más béketörekvéseinek. A keresztény–keresztyén–zsidó párbeszéd mellett nem maradhat el az iszlámmal való dialógus, és ehhez hasonlóan – az ökumené példáját követve – küzdenünk kell az országban tapasztalható politikai megosztottság ellen is – jelentette ki Beer Miklós. A reformáció ötszázadik emlékéve megértette velünk, hogy Isten nem egyformaságot vár tőlünk, hanem azt, hogy képesek legyünk egységet teremteni a szeretetben – mondta a váci megyés püspök.
Máté-Tóth András professzor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Vallástudományi Tanszékének vezetője előadásában a keresztény vallás szociológiai rétegeit elemezte. Arról beszélt, hogy míg a tudományos felmérések során a hetvenes években a hívőtől az akkor és azóta is többségben lévő, maga módján vallásoson át az ateistáig terjedően öt csoportba osztották a kutatók a megkérdezetteket, addig ma már jóval árnyaltabb képet fest az emberek valláshoz való viszonyát feltáró kutatás. Megkülönböztetnek a vallásban szellemi/lelki komfortban élő „otthon lévőket”, illetve sajátos spirituális igénnyel rendelkező „keresőket”, és jól elkülöníthető a fundamentalisták, illetve a vallási populisták csoportjai is. Az előbbi, szektás jellegű vallásosság arra törekszik, hogy a hitük rendszerében rendelt szabályokhoz feltétlenül igazodva már itt, a Földön valósítsák meg Isten országát, míg az utóbbi irányzat inkább az egyházi működésnek a normál társadalmi léthez illeszthető módozatait helyezi előtérbe.
A felekezetek közötti dialógust a kisegyházak szemszögéből értékelve szólalt fel a konferencián Szigeti Jenő. A Hetednapi Adventista Egyházat képviselő egyetemi professzor elmondta, hogy bár a keresztény hit a Krisztus által megvetett, ősi alapra épül, a történelem során mindig léteztek a tanítás eltérő értelmezései. Úgy vélte, ki kellene fejlesztenünk az együtt és egymásért élés etikai normáit, s legalább ennyire fontos lenne, hogy az álam neutrális szereplőként munkálkodjon az állam–társadalom–egyházak alkotta viszonyrendszerben, s a maga szempontjából egyik felekezetet se tekintse a másiknál fontosabbnak. A másik fél megértése a kötelesség inkább, míg az egyetértés Isten rendkívüli, ritka adománya – mondta a professzor. Úgy vélte, hogy az erőszakos eszközökkel végzett missziós tevékenység csupán lélekhalászat, mert csak szabad lelkű embereket lehet valóban megnyerni. Meg kell értenünk, hogy csak egy egyház van a világon, Isten egyháza, s minden tagjának a közös jó keresésére kell törekednie – zárta gondolatait Szigeti Jenő.