A kereszt teológiája: botrányos teológia. Ezt a botrányt képviselte Pál apostol, majd a reformátor Luther Márton. Híres-hírhedt wittenbergi tételei között a 92. és a 93. így szól: „Távozzanak azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: »Béke, béke!« – de nincs béke! Tegyék jól a dolgukat azok a próféták, akik azt mondják Krisztus népének: »Kereszt, kereszt!« – de nincs kereszt!” Luther itt – Jer 6,14 és Ez 13,10 nyomán – az ószövetségi kor úgynevezett udvari prófétáira utal, akik hamis békességet hirdettek. Erkölcsi és tanításbeli züllés közepette az egyházban sem lehet békesség. Az egyház prófétai szolgálata ezért Krisztus keresztjének radikális meghirdetése és vállalása kell, hogy legyen.
Amit 95 tételében Luther megfogalmazott, az még csak előjátéka volt annak, amit aztán fél évvel később, az 1518. április 26-án tartott heidelbergi disputáció keretében részletesen is kifejtett. Figyeljünk a dátumra: mindez éppen ötszáz évvel ezelőtt történt! Csepregi Zoltán szellemesen írja a Magyar Luther Füzetek (sorozatszerkesztő ifj. dr. Fabiny Tibor) 8. köteteként 1999-ben megjelent Heidelbergi disputáció utószavában, hogy a 95 tétel közzétételekor Luther még nem reformátor volt, hanem pápista. Az ő reformátori felismerése, az úgynevezett „toronyélmény” 1518 tavaszához köthető.
Evangélikus testvéreim! Lehet, hogy azt a bizonyos ötszáz éves jubileumot ezekben a napokban kell ünnepelnünk? Persze a reformáció nem egyetlen mozzanat, hanem folyamat, amelynek magunk is részesei vagyunk.
Ama 1518. év tavaszára a hivatalos egyház már valósággal össztűz alá vette Luthert, így kívánatosnak tűnt, hogy tegye egyértelművé álláspontját. Ő ahelyett, hogy tompított volna a megfogalmazáson, még radikálisabb lett. Már nem egyszerűen a búcsúval kapcsolatos visszaélésekkel foglalkozott, hanem általában az egyház küldetésével. Ez szerinte Krisztus keresztjének következetes vállalása. Itt tesz határozott különbséget a dicsőség teológusának és a kereszt teológusának a szemlélete között. A 21. tételben így fogalmaz: „A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja; a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság.”
A tétel indoklásában megszólal a „solus Christus”, „egyedül Krisztus” reformátori elve: míg az ember „nem ismeri a Krisztust, nem ismeri a szenvedéseiben elrejtőzködő Istent sem. Ezért többre becsüli a cselekedeteket a szenvedéseknél, a dicsőséget a keresztnél, az erőt az erőtlenségnél, a bölcsességet a bolondságnál és általában a kellemeset a kellemetlennél”. Krisztus keresztjében tehát a kellemetlen, a szenvedés, az erőtlenség és a bolondság találkozik.
A keresztény embernek is keresztet kell hordoznia. Egy későbbi iratában Luther az egyház ismertetőjegyei között hangsúlyosan beszél a keresztről: „Külsőleg is megismerhető a keresztyéni szent nép az üdvösséges szent kereszten, azon, hogy el kell szenvednie minden szerencsétlenséget és üldözést, minden megpróbáltatást és bajt […], hogy hasonlóvá legyen urához, a Krisztushoz. És mindezen szenvedések indítóokának egyedül annak kell lenni, hogy erősen ragaszkodik Krisztushoz és Istennek igéjéhez: s így a Krisztusért szenved.”
Kísértésként persze mindig ott van a dicsőség útja: az egyház lehetne a napos oldalon, a sikeresek, az örök győztesek, a szenvedők iránt érzéketlenek közösségében. A keresztet megtagadó egyház azonban eltávolodik Krisztustól. Jézus mellbevágóan fogalmaz: „Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek…” (Lk 6,26; Károli-fordítás)
Ha valaki, akkor Dietrich Bonhoeffer a kereszt teológusa volt. Nemcsak mártírhalálával, hanem egyebek mellett azzal a bűnvallásával is, amelyet az egyház nevében Etikájában papírra vetett: „Az egyház megvallja […] félénkségét, a nehézségek előli kibúvásokat, veszedelmes engedményeit. A kivetettektől és megvetettektől többször megtagadta a kötelező könyörületet. […] Saját elnémulása folytán vétkes lett az egyház a felelősségteljes cselekvés, a helytállás bátorságának és elszántságának elvesztésében, nem volt kész szenvedni azért, amit helyesnek ítélt.”
Jézus, Luther és Bonhoeffer szavai megbotránkoztatók. E mostani, ötszázadik évfordulón meg kell magunkat kérdezni: a dicsőség teológusai vagyunk, vagy ezt a világbotrányt is vállalva a kereszt teológusai?
A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 17–18. számában jelent meg 2018. május 6-án.
Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.