A látogatás során megosztotta velem Kornél a régi parókián előjött emlékeit. Felesége, aki most járt először Fancsalon, mélyen meghatódott, mikor meglátta, hol nőtt fel kedvese. Természetesen nemcsak a régi parókáit néztük meg, hanem a templomot is meglátogattuk, ahol minden vasárnap „kötelező” jelenése volt a fiatal lelkészgyereknek. Kornél meglátva a régi templomot, elérzékenyült, és kapva kapott az alkalmon, mikor felajánlottam neki, hogy menjen fel a szószékre. Ott felevenítette édesapja mondatait: „Higgyetek Jézusban!” – hirdette a szószékről, és miközben beszélt, akaratlanul is felidézte apja gesztusait és mozdulatait. Ezután az orgonát is megnéztük, ahol megmutatta, hogy gyerekként hogyan fújtatták testvérével a hangszert hétről hétre.
Nagyon megerősítő és felemelő volt számomra ez a látogatás. Mindig jó tudatosítani, hogy nem velünk kezdődött egy szolgálat egy adott gyülekezetben, és jó volt ebből a látogatásból is erőt merteni, hogy reménység szerint nem is velünk fog végződni. Istennek adunk hálát a Tessényi családért és ezért a látogatásért is!
Ma szó szerint becsengetett hozzám az élő egyháztörténelem, és miután elbúcsúztunk, és visszamentem a családomhoz, ránéztem a gyermekeimre, és arra gondoltam, vajon ők hogyan emlékeznek majd vissza hatvan év múlva: milyen volt itt Fancsalon?