Evangéliumi bátorítás az adóbevallás idején

Létrehozva: 2020.05.18. 10:29, frissítve: 2020.05.18. 10:30
Szöveg: Fabiny Tamás
„Mester, elkészítetted már az adóbevallásodat?” – kérdezhette-e ilyet Jézustól. Látni fogjuk, talán nem is olyan abszurd ez a felvetés.

Egy olyan bibliai történetre utalok, amely éppen az adófizetésről szól. „Szabad-e adót fizetni a császárnak? – teszik fel a farizeusok a kérdést Jézusnak. A felvetés provokatív. Lépre akarják őt csalni. Jézus korában ugyanis, római elnyomás alatt éltek a zsidók, és éppen az adófizetés volt a függőség és kiszolgáltatottság egyik megalázó jele. Ezért ha ő igennel válaszol, akkor megalkuvónak és népe elárulójának kiáltják őt ki, ha viszont nemmel, akkor veszedelmes felforgatónak, hiszen az adófizetés megtagadása forradalmi tettnek minősülne (a polgári engedetlenség fogalma akkor még persze ismeretlen volt). Tipikus csapdahelyzet, amire – hihetnénk – nem lehet jó választ adni, „Ha van sapkája, az a baj, ha nincs, akkor meg az.”

De lássuk, mit tesz Jézus. Átlátja a csapdát, s valósággal játszik a farizeusokkal, akik őt akarták tőrbe csalni. Gyakori vitamódszere, hogy egy neki feltett kérdésre visszakérdez, s ezzel zavarba hozza ellenfeleit. Mostani kérdése a pénzdarabbal kapcsolatban ártalmatlannak tűnik: „Kié e kép és a felirat?” Ezzel mintegy játszani kezd velük: a tájékozatlan kívülállót alakítja, akinek fogalma sincs a kérdés politikai összefüggéseiről. Mintha még életében nem látott volna ilyen pénzt, mert számára mindez teljességgel lényegtelen. Nincs is nála ilyen érme, ezért el kell hogy kérje tőlük, mutassák már meg neki az adópénzt. Ezzel a jelenettel nemcsak a neki csapdát állítókat akarja leszerelni, hanem egyúttal összekacsint mindazokkal a zsidókkal, akik keserű gúnnyal viseltettek az adópénz kezüket égető szégyenével szemben. Jézus színjátéka azért ült, mert kifejezte a zsidók ellenérzését a római pénz iránt. Amikor a farizeusok kimondják, hogy a pénzen a császár képmása látható, akkor Jézus frappánsan válaszol. Aforizmaszerű bölcsessége első fele így hangzik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré”. Vagyis ez a mondat egyfajta nagyvonalúsággal arra is utalt, hogy az ilyen politikai összefüggéseknél fontosabb dolgok is vannak, így aztán meg lehet fizetni az adót.

A jézusi paradoxon igazi mélysége azonban nem ez. A játszó szellem egyszerre csak komolyra vált, és „a császárnak, ami a császáré" mondat­rész után immár mindenféle irónia nélkül hangzik: „és Istennek, ami az Istené". Hívő zsidóknak, a Bibliát jól ismerő embereknek mondta ezt. Akik gyermekkoruk­tól fogva tudván tudják, hogy az ember: Isten képmása. Ha a császár képmását, az egyszerű pénzdarabot a császárnak adjuk, akkor mennyivel inkább Istennek kell adnunk, felajánlanunk az ő képmását: életünket, egész egzisztenciánkat! 

Adóbevallás idején vagyunk. Akinek állampolgári kötelessége, az fizesse be az adót,  és bízvást rendelkezzen a felajánlható kétszer egy százalékról. De ne felejtse el: vannak még ennél is fontosabb dolgok. Adjuk meg Istennek, ami az Istené. Az ő képmására teremtettünk, ezért mindenek előtt neki tartozunk felelősséggel. 

A szöveg eredetileg elhangzott a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorában,  2012. május 20-án.